Első írásomban közép-nyugat Angliába fogom elvezetni az "idetévedt" olvasókat. :) A Walesi határ közelében van egy kis apró, 50 ezres lélekszámú (szóval angol szemmel nézve kicsi és apró) városka, a neve Hereford. Annyit mindenki tud, hogy Anglia a futball bölcsője és onnan indult minden, szóval ezzel most nem is untatnám az olvasókat. Bár van olyan angol csapat amelyet már az 1860-as években megalapítottak (a nyolcadosztályú Sheffield FC-ről tartják azt hogy a világ legrégebben alapított focicsapata, az ő megalakulásuk 1957 október 24.-ére datálódik), és az első angol bajnoki szezont már az 1880-as évek végén megrendezték, ehhez képest Hereford lakói csak 1920 környékén vették a fejükbe, hogy márpedig nekik tetszik ez a sport, ezért ők is fognak csapatot csinálni.



 



1924-ben meg is alakult a helyi Hereford United gárdája. A kezdeti nehézségek után jöttek a feljutások, aztán a 1950-re már ötszörös bajnoknak és 4-szeres FA Kupa győztesnek mondhatták magukat. Nem, ebből semmi nem igaz. :) A Hereford United csapata sosem tartozott a nagy csapatok közé, minden szezont az alacsonyabb osztályokban töltött. A klub legjobb bajnoki teljesítménye az, amikor 1976-ban megnyerték a harmadosztályt és történetükben először (és egyben utoljára is) a másodosztályban szerepelhettek a "Bikák" (ez a csapat beceneve, mivel Herefordban elég nagy múltra tekint vissza a szarvasmarha tenyésztés és egyesek szerint itt találhatók egész Nagy-Britannia legszebb, legizmosabb szarvasmarhái), de ott már csak a legutolsó helyet tudták megszerezni így gyorsan mehettek is vissza a harmadosztályba. Igaz, annak a szezonnak az elején, októberben még egy ideig a 6. helyen is álltak, mielőtt egy bizonyos Brian Clough (ugye ismerősen cseng a neve?) nem jött szembe az ő Nottingham Forrestjével és győzött 4-3-ra. A Nottinghami klub néhány év múlva a BL döntőben találta magát, a Hereford pedig a 4. ligában. A klub a legtöbb szezont az angol 4. és 5. ligákban (amelyeknek egy csomószor megváltozott a nevük az évek folyamán, így most eltekintek a felsorolástól), és azok között ingázva töltötte el. Szóval adott egy csapat, amely soha nem volt elsőosztályú, de még a másodosztályba is csak egyszer tudott eljutni, hogy ott aztán csontutolsó legyen. Az FA Kupában viszont többször is megvillantották a tőgyüket szarvukat. Az 1971-72-es kiírásban a selejtezőket (4. osztálynál alacsonyabban rangsorolt csapatok számára írják ki) sikeresen vették, így felkerültek a főtáblára, ahol az első fordulóban nem bírtak a King's Lynn csapatával idegenben, így várni kellett a megismételt mérkőzésre, amit a Hereford pályáján rendeztek, 7800 néző előtt és a hazaik nyertek 1-0-ra. Talán így anyagilag is jobban jártak, mivel eltudtak adni egy rakatnyi jegyet a megismételt mérkőzésre és még tovább is jutottak. A második fordulóban jött a megszokott rutin szerinti első mérkőzéses 0-0 (amit most a Hereford rendezett), így mehettek idegenbe. Ahol viszont kitudtak harcolni egy 2-2-es döntetlen, így az akkori kiírás szerint jöhetett a harmadik, mindent eldöntő mérkőzés. A Hereford otthonában, 8300 drukker előtt. Itt is kettőt lőttek a bikák, viszont csak egyet kaptak, így következhetett a jól megérdemelt ünneplés. Főleg miután látták a következő körre a párosításokat. A "ligán kívüli", 5 ligás Hereford United nem máshova, mint Észak-Angliába fog látogatni, a Newcastle otthonába. A pékek és asztalosok az igazi profik ellen. Ecsetelnem sem kell, a legtöbb Herefordi játékosnak ez volt az élete mérkőzése. Az a meccs, amit mesélni fog az unokáknak egy esős délutánon, az ebéd után. Nem remegett meg viszont a melós láb és egy döntetlent kitudott harcolni a Hereford, így jöhetett a megismételt meccs hazai pályán. Aki látott már ilyen FA Kupa párosítást, annak nem kell bemutatnom az idillt. Kicsi, de dugig megtömött stadion, a jegyhez már nem jutó emberek a fákra felmászva kísérik a meccset, satöbbi.  

https://www.youtube.com/watch?v=ZnjEmscMDR4

Utána jött a világraszóló szenzáció, a Hereford United 5. ligás együttesként elbúcsúztatott egy első ligás csapatot. A szurkolók reakciója a videó végén mindent elmond arról, hogy mekkora hőstett volt is ez.
 
Így ünnepeltek a Newcastle legyőzése után.


A következő fordulóban aztán megkapták a West Ham United gárdáját, amelynek a gerincét a 66-os VB győztes csapat adta, de csodával határos módon (valamint a 15 ezres nézőseregnek köszönhetően) hazai pályán kitudtak csikarni egy 0-0-ás döntetlen, viszont a visszavágót már nem szórakozták el Bobby Moore-ék és 3-1-el behúzták a meccset. Hiába jutott el eddig (4. forduló) azóta négyszer is a csapat, mégis erre a legbüszkébb minden Hereford drukker és ez alapozott meg egy helyi szinten erős csapatot, amely pár év alatt az ötödosztályból a második ligáig küzdötte fel magát. Még egyszer, 1985 januárjába el tudtak érni egy döntetlen egy nagy csapat, az Arsenal ellen a kupában, de az ágyúsok könnyedén behúzták a visszavágót. A Hereford United-et (és talán a Blyth Spartanst) tartják Angliában az egyik legnagyobb Giant Killernek. Ez a jelző azokat a kis csapatokat jelöli, amelyek már többször is meglepetést tudtak okozni azzal, hogy megnehezítették a nagy csapatok dolgát, esetleg ki is ejtették őket. 
 
A csapat otthonául szolgáló Edgar Street, amely 5000 fő befogadására alkalmas.



Bár a 2008-09-es szezonban még a harmadik vonalban szerepeltek, de a klub felelőtlen költekezései és játékosok felé való tartozásai miatt 2014-ben anyagilag már az ötödosztályú indulást sem tudták elvállalni. Az adósság ekkor már 1,3 millió fontra rúgott. Összehasonlításképpen, hogy mennyire ertolzultak az arányok: ez Wayne Rooney 1 havi fizetése. Hogy egy ilyen kis csapat miként tud ennyi adósságot felhalmozni, az már-már magyaros történetbe illő, ezért itt is a klubvezetésben kell keresni a hibát. A szurkolók viszont nem adták fel és új klubot alapítottak Hereford FC néven (amely a United jogutódja lett), amely idén kezdte meg a visszakapaszkodás hosszú és rögös útját, amiben még ha nem is egy Premier League szereplés a kitűzött cél, de legalább a Football League (első 4 osztály) vérkeringésébe való visszakerülés.

A csapat megtisztult, nincsenek a semmi teljesítményért cserébe zsebüket teletömő sztárocskák, helyüket a tiszta akarat, a szurkolók, az egymásért és a csapatért utolsó lehelletig való küzdés vette át. Ennek is köszönhető talán, hogy az első bajnokijukra 4000 ember volt kíváncsi. 4000 (egészen pontosan 4062) ember választotta délután kikapcsolódásnak hogy megnézze, milyen a foci a 9. ligában. Pedig elég közel van (megint csak angliai szemszögből nézve) Birmingham városa is, ahol több elsőosztályú és egy másodosztályú csapat is székel, de még ott van utána egy köpésre Coventry is, amelynek jelenleg "csak" harmadosztályú csapata van, viszont elég szép múltra tekinthet vissza az az egyesület is. Az igazi lokálpatriotizmus! Egyébként a mérkőzést a hazaiak nyerték 4-1-re a Dunkirk ellen, így elégedetten térhetett haza a nem éppen apró számú nézősereg.



Csakhogy eltudjuk helyezni a történetet, a második legnézetebb mérkőzés ebben az osztályban azon a hétvégén 132 nézőt taksált, valamint ugyanezen a napon játszottak 4 db olyan harmadosztályú összecsapást is (ebben a ligában olyan nagy múltú csapatok szerepelnek mint a Sheffield United, az előbb említett Coventry City vagy a pár évvel ezelőtt még rendszeres PL csapatnak számító Wigan Athletic), amire nem voltak annyian kíváncsiak mint a Hereford FC és a Dunkirk összecsapására. Egy újabb Rangers sztori van születőben, csak "kicsiben". Azóta már több hazai mérkőzést is játszottak a bikák, de egyszer sem esett 3 ezer alá a kilátogatók száma, az átlag pedig 3500 felett van. Erre a hazai átlagnézőszámra több NB1-es csapat is büszkén csettintene. Viszont az idegenbeli meccsekre is több százan kísérik el a csapatot, szóval nem helyi nyugdíjasokról van szó, akik unalmukban két farhát vásárlási láz között kiugranak megbeszélni a legújabb pletykákat. Jelenleg 15 mérkőzés után 34 pontot begyűjtve vezetik a táblázatot, de több csapat is csak 11-12 mérkőzést játszott, szóval még bármi lehet. Azt is tisztán látni, hogy nem fogják könnyen adni azt a feljutást (15 mérkőzés alatt már összeszedtek 3 vereséget is) és mindenki őket akarja majd elkapni. Ami érthető is, mivel ha valaki a 9. ligában focizik akkor nem mindennap léphet pályára 3-4 ezer néző előtt. Kivéve ha a Hereford FC mezében szerepel az a bizonyos valaki. Bár nem hinném hogy valaha is olvasni fogják ezt a Hereford szimpatizánsok, de én emelem az összes kalapomat előttük! Kicsit talán a régi idők hangulatát idézi vissza, mikor mindenki a helyi csapatnak drukkolt, nem azt nézve hogy hanyadik ligában szereplünk.

Aktuális tabella: 
http://www.herefordfc.co.uk/table/

Még a BBC is foglalkozott a rekord döntéssel:
http://www.bbc.com/sport/0/football/33849147

Az a bizonyos nyitó mérkőzés:
https://www.youtube.com/watch?v=al4Pg1SaTWs

Az együttes Youtube csatornája, ahol meg lehet tekinteni az összes mérkőzésről szóló összefoglalót, egyéb érdekes videókat is. 
https://www.youtube.com/channel/UCEiCmSxoZFgiP_XO987CWLg


Köszönöm hogy végigolvastad ezt a kicsit hosszúra sikeredett szösszenetet. :)