Vetődik fel a kérdés szinte hetente, főleg akkor mikor a Nationalelf mérkőzést játszik. Amikor Özil kipókhálózza a fickát, Bellarabi kioszt egy kötényt és indítja Poldit (Podolski), vagy amikor Khedira és Can szűr a középpályán Boateng és Mustafi előtt. Hiába születtek ezek a játékosok Németországban, hiába tekinthetők több generációs németnek is akár és noha ott tanulták a foci alapjait, amely nemzetet képviselik, mindig jönnek a zrikák feléjük. Ma a német, valamint a többi Európai top válogatottal fogok foglalkozni. Megvizsgálva, hogy jogosan kapják-e a kritikát a németek, valamint hogy tényleg csak náluk van-e tele a válogatott úgymond "külföldiekkel"...
Legutóbb a Schalkéba berobbanó Leroy Sané feltünése kapcsán kaptak megint visszhangot a német válogatottra csak "InterNationalelf" jelzőket használó cikkek, írások, szurkoló hozzászólások. Kicsit azonban most körbenéznénk Európai többi válogatottjánál is, mivel a németeket már annyiszor körüljárta minden sporttal foglalkozó orgánum, hogy a foci hírekkel legalább félig-meddig naprakész szurkolóknak a könyökükön jön ki az egész.
Spanyolország
Első összehasonlítási alapom a Spanyol válogatott lesz. "Na itt aztán meg mibe tud belekötni majd?" Hangozhat el a kérdés az olvasóban. Viszont aki otthonosan mozog foci berkekben az tudja, hogy az elmúlt évek sikereit (két EB arany, 1 Világbajnoki elsőség) főként a katalán és baszk focistáknak köszönhetik, ők húzták/tolták azt a bizonyos szekeret. Nézzük kikre gondolok: a Katalán vonalat erősíti Puyol, Piqué, Jordi Alba, Xavi, Busquets vagy Fábregas is. Ők mind-mind alapemberei voltak a Spanyol aranygenerációnak, nélkülük valószínűleg nem lett volna ilyen sikeres a gárda. Valamint még akkor ide se vettem egy Valdést (aki még a csúcson lévő Casillas mögött is össze tudott védeni 20 meccset) vagy a már visszavonult Capdevilát. Mielőtt valakinek beugrana Iniesta neve, nos ő Castíliai születésű, igaz 12 éves korától már a Barca akadémián nevelkedett. Szóval félig-meddig őt is ide sorolhattam volna, de még nélküle is elég veretes ez a névsor. A baszk régiót erősíti Azpilicueta, Nacho Monreal, a sérülés miatt több mint 1 évet kihagyó Javi Martínez, a forintos labdákat osztogató Xabi Alonso, vagy a spanyol válogatottban 23-szor is pályára lépő Fernando Llorente. Ami annak a tudatában hogy milyen vetélytársai voltak a csatárposzton az évek folyamán, még meglepő is lehet. Ami meglepő lehet még, hogy egy Mikel Arteta pályára se tudott lépni a spanyol válogatottban (ennyi idősen már nem is fog), pedig nem volt sose egy rossz spíler. A spanyolok középpályás poszton a bőség zavarával küzdenek, de ezt a "küzdést" bármelyik másik válogatott átvállalná tőlük azonnal. :) A brazil kontingenst se felejtsük el: a 2008-as EB aranyban oroszlánrészt vállaló Marcos Senna, a Brazil nemzeti 11-ben kétszer is pályára lépő (a spanyolok szerencséjére mindkettő csak barátságos mérkőzés volt, így tudták honosítani), de később mégis a spanyolokat választó Diego Costa, vagy az Olaszországban született, de brazil felmenőkkel rendelkező és ott is nevelkedett Thiago Álcantara, akinek az öccse, Rafinha hosszas huzavona után választott a Selecao és a La Roja közül. Itt (Diego Costa esetével ellentétben) a brazilok jöttek ki győztesként.
Ott kopogtat már a felnőtt válogatott ajtaján két tehetséges csatár is. A Barca akadémia legújabb szuper terméke, Munir El-Haddadi, aki Marokkói felmenőkkel rendelkezik, a másik pedig a Valencia csatára, Rodrigo Moreno, aki Rio de Janeiróban látta meg a napvilágot és csak 14 évesen került Spanyolországba. Először a Celta, majd később a Real akadémiára. Mindkét játékost bedobta már 1-1 meccsen Vicente del Bosque, okosan odafigyelve arra hogy ezek a mérkőzések tétmeccsek legyenek, így később ne tudja meggondolni magát egyik tehetséges játékos sem. Rodrigo Luxemburg, Munir pedig Macedónia ellen kapott 10 percet. Jól taktikázik a spanyol szövetség, meg kell vallani! Viszont a játékosok könnyen ráfázhatnak ha nem fogják befutni azt a pályát, amit most jósolnak nekik. Erre a legjobb példa Bojan Krkic esete, aki a Barcában még sokadik számú cserecsatárként is termelte a gólokat, de ahogy elkerült onnan, azonnal megakadt a pályafutása. Most a Stoke Cityben úgy látszik kezd egyenesbe jönni, de hogy válogatott meccsen nem fog játszani már, az szinte boritékolható. Pedig a szerb válogatott nem a legszebb napjait éli, bármikor beférne oda egy PL-ben focizó csatár, csakhát Krkic már pályára lépett tétmeccsen a spanyol válogatottban egy örmények elleni VB selejtezőn, az utolsó 25 percben. Ez volt az első és nagy eséllyel egyben az utolsó válogatott mérkőzése is pályafutása folyamán. Elrettentő példa lehet ez mind Munir, mind Rodrigo számára. A közelmúltban pályára lépett még párszor (egészen pontosan 11 alkalommal) a Spanyol nemzeti csapatban Marian Pernía, aki 6 év kivételével egész életében ott focizott ahol született, Argentínában. Azt a 6 évet Spanyolországban töltötte, ezért volt alkalma a spanyol válogatottban betöltenie a balhátvéd szerepét 1-2 évig. Persze most biztos sokan azt hiszik hogy a kákán is csomót keresek ezzel a katalán-baszk témával, de mondjátok már egy székelynek hogy ő román... Aki napra kész a spanyol hírek világában, az pedig már tudja hogy mennyire felerősödtek a katalán elszakadási törekvések az elmúlt években, a spanyol kormány meg mindent elkövet hogy magukhoz láncolja őket. Már bevetették a titkos fegyvert is: ha Katalónia elszakad, akkor a Barcelona nem indulhat a La Ligában, mivel külföldi csapatnak tekinthető. Hogy miként nézne ki egy bajnoki szezon El-Clásicó nélkül, abba most ne is menjünk bele.
Olaszország
A spanyolokkal végeztünk, jöjjenek a 2006-os VB győztes és 2012-es EB-n ezüstöt szerző olaszok. Laikus szemmel nézve az olasz válogatott tekinthető úgymond a "legtisztább" válogatottnak, ahol alig lehet találni külföldi felmenőkkel rendelkező játékosokat. De azért vesézzük ki őket is! Az elmúlt években többször is pályára lépők között ott találjuk a ghánai felmenőkkel rendelkező Balotellit, vagy a nigériai származású Ogbonnát és Okakát is (igaz utóbbi még csak 1 mérkőzésen lépett pályára az olasz nemzeti csapatban, de utánpótlás szinten rengeteg gólt termelt az olasz U csapatokban). El Shaarawy egyiptom gyökerekkel rendelkezik. Éder brazil születésű, Soriano Németországban született (és a Bayern akadémián nevelkedett), Vázquez pedig úgy lépett pályára ebben az évben az olasz válogatottban, hogy 2012-előtt még csak látogatóban sem járt olasz földön, mivel Argentínában született és a Belgrano csapatában vált belőle focista. Thiago Motta ugyanaz pepitában, mint Diego Costa a spanyoloknál. Brazíliában született és pályára is lépett a felnőtt válogatottban, de azok csak barátságos mérkőzések voltak mind, így később nyugodtan át tudott váltani a squadra azzura mezére. Az olasz válogatottban 55 mérkőzésig jutó Camoranesi argentín, valamint az a Gabriel Paletta is aki 2005-ben még Argentínával nyert U20-as VB-t, olyan csapattársakkal mint Sergio Agüero vagy Lionel Messi. A 14-szeres válogatott Pablo Daniel Osvaldo is az argentínből olasszá lett játékosok táborát erősíti. Perrotta Angliában látta meg a napvilágot, de szülei már kiskorában visszaköltöztek Itáliába, így őt nem venném ide. Itt is találtunk legalább egy tucatnyi játékost az elmúlt évekből, akikbe joggal beleköthetünk (na nem úgy!) annyira, mint ahogy a németeknél egy Gündoganba.
Portugália, Görögország
Portugália a következő állomás. A csapat egyharmada Brazíliában és a volt Afrikai gyarmatokról (Mozambik, Angola, Bissau-Guinea, Zöld-foki szigetek) származik. A legtöbben még ott is születtek, így első generációs portugálnak európainak tekinthetők. Danilo Pereira, Rolando, William Carvalho, Bosingwa, Éder, Pepe vagy Nani is mind ilyen játékosok, de találunk még itt venezuelai (Danny), német (Cédric) vagy francia (Anthony Lopes, Adrien Silva, Raphael Guerreiro) születésű játékosokat is. Meg ügye ne feledkezzünk meg egy Decoról vegy Petitről sem. Szóval amelyik teszten megbukna a német válogatott ilyen szempontból, ott a portugálok is, legalább kétszer. A görögöket azért vettem ide, mert mégis csak Portugáliához köthető eddigi legnagyobb sikerük, a 2004-es EB arany, amely talán még a strandról beugró dánok győzelménél is nagyobbat szólt. Náluk is találunk kettős állampolgárokat bőven. Lukas Vyntra cseh, Panagiotis Kone és Sotiris Ninis albán, José Holebas és Thanos Petsos pedig német születésű. Kostas Mitroglou Görögországban született, de még egészen pici korában Németországba költöztek a családjával, ahol 19 éves koráig élt és csak utána igazolt az Olympiakoshoz. Tulajdonképpen a német focisulinak köszönheti (névszerint pontosan a Duisburg és a Gladbach csapatának) hogy profi focista válhatott belőle. Giorgos Samaras az apja révén Ausztráliát is választhatta volna (fűzték is anno az auszik), de Görögország mellett voksolt mert ott nőtt fel.
Anglia, Franciország, Belgium, Hollandia
Na de húzzunk bele mert hosszú lesz a cikk. Anglia, Franciaország, Belgium és Hollandia mind-mind tele van színesbőrű játékosokkal. 100 évvel ezelőtt biztos hogy nem így nézett ki egy válogatott mérkőzés az alábbi országok találkozásakor, ahol nagyítóval kell keresni a fehérbőrű játékosokat. Azt mindenki tudja, hogy ezen országok hatalmas gyarmatokkal rendelkeztek, ennek is köszönhető a nagy népességmozgás. A belga utánpótlást nagyon felkapta mostanában a magyar sportsajtó, de ha kicsit utánaolvasunk a dolgoknak, akkor láthatjuk hogy a legtöbb belga játékos már igen fiatalon, tizenéves korában elkerült holland, francia és angol akadémiákra. Minden bizonnyal egy darab Lukaku vagy Benteke vezetéknevű sem volt ott 100 évvel ezelőtt a lövészárkokban Belgiumban. Szóval megint csak helytálló a régi mondás: először mindenki a saját háza táján sepregessen!
Svájc, Ausztria, Északi válogatottak és szomszédaink
Svájc csapatának gerincét koszovói felmenőkkel, vagy koszovóban született játékosok adják. Koszovó elég közel áll ahhoz hogy megkapja az UEFA és FIFA tagságot. Furcsa lesz majd ha összesorsolják ezt a két országot a selejtezőkben, mivel a koszovói lakosság egyhatoda Svájcban él. Bőven találunk azonban minden volt Jugoszláv államból legalább 1-1 játékost is náluk, ahogy törököket is bőven. Ugyanez elmondható az északi válogatottakról is (svéd, dán, norvég, finn), ott is hemzsegnek a koszovói-albán, észak-afrikai (főként Marokkó) és fekete afrikai felmenőkkel rendelkező játékosok. Az osztrák válogatott európa egyik legsokszínűbb csapata. Találunk itt a világ minden pontjáról származú játékos, Pakisztántól át Magyarországig (Garics György) és valószínűleg Alaba őseinek sem Mozart operettjei jelentették a mindennapi feltöltődést. Túlnyomó többségben itt Törökországból és a volt Jugoszláviából származó játékosokat találunk. Nagy bánatunkra Romániában is hemzsegnek a Papp, Bükkfalvi, Sepsi, Keserű névre hallgató játékosok, de Szlovákia nemzeti tizenegyében is találunk egy Gyömbért, Szabót, Farkast vagy Saláta Kornélt, a már visszavonult Borbély Balázs mellett.
A honosítgatók bandája (családfázás profi szinten)
Az Ír, Skót, Walesi és Észak-Ír válogatott abból él évek/évtizedek óta, hogy családfásat játszik. Amint berobban egy tehetséges angol játékos a PL-ben, vagy akár már a Championshipben, azonnal előkapják a családfáját és megvizsgálják hogy találnak-e a felmenők között legalább egyetlen 1 db, számukra kedvező személyt. Amennyiben ez adva van, azonnal keresik is fel a játékost, hogy ugyan mit szólna hozzá ha inkább náluk focizna, ahol biztosabban fog játszani, minthogy várjon az Angol válogatott meghívóra. A legutóbbi nagy visszhangot kiváltó eset az volt, amikor a Bournemouth szélsőjét, Matt Ritchie-t megkeresték a skót szövetségtől telefonon, hogy király lenne ha náluk rúgná a bőrt. Ritchie pedig elküldte őket a búspi oda, mert az hitte hogy valamelyik haverja szórakozik vele. Jogosan is hihette, mivel SOHA életében nem járt Skóciában, valószínűleg a himnuszt sem fújta kívülről az első mérkőzésén. A volt Jugoszláv államok és a Törökök ugyanezt a játékot folytatják. Amint felbukkan a német vagy holland fociban egy Oglu vagy Ic-re végződő tehetséges focista, azonnal mennek a családfázások és próbálják megszerezni az adott játékost kegyeit, hogy őket képviselje felnőtt szinten. Úgy, hogy nem is nevelkedett náluk, talán egész életében nem is járt abban az országban és lehet meg se tudná mutatni földrajz órán a kettesért cserébe, hogy merre található az az ország, ahol az apai nagyanyja született. Amennyiben emlékszik még valaki a Januzaj körül kialakult hype-ra, az tudja miről beszélek. Berobbant a MU felnőtt csapatában, szerzett két szép gólt és már azonnal ott könyörgött neki 5-6 válogatott is hogy őket válassza a tehetséges játékos. Pjanic például Luxemburgi és végig is járta az összes utánpótlás válogatottat, de felnőtt szinten már Boszniát választotta. Érthető módon, Luxemburggal elég nehezen tudott volna kijutni egy EB-re vagy VB-re. A kapus Begovic (aki már évek óta a PL-ben véd) majdnem Kanadai lett. Végig is járta az utánpótlás csapatokat és a Kanadai felnőtt válogatottba is kapott mehívót, de ott már inkább Boszniát választotta. Régen a lengyelek is ezt csinálták, rengeteg volt náluk a külföldön született de lengyel felmenőkkel bíró játékos, valamint a brazil vagy afrikai játékosokból honosítás utján polákká lett játékos. Aztán rájöttek hogy így nem fog előrelépni a focijuk és inkább elkezdtek foglalkozni az utánpótlás képzéssel. Ma láthatjuk hogy mennyire jól döntöttek.
A keleti blokk
Mivel a Kelet-Európai országokban sokkal szigorúbbak a bevándorlási szabályok, így itt jóval kevesebb megemlítendő dolgom lesz, de úgy illik hogy őket se hagyjam ki. Kezdjünk az Ukránokkal. A 35-szörös Ukrán válogatott Devic szerb, Belgrádban született és 2005-ben igazolt Ukrajnába, de 2008-ban már magára is ölthette a sárga nemzeti mezt. Artem Milevskiy fehérorosz, de 17 évesen Ukrajnába költöztek. Serebrennikov és Aliyev orosz. Talán egész Európát nézve, Fehéroroszországban a legnehezebb bejutni, a vízumkérelemmel nagyon nagyon sokat kell bajlódni még egy Barcelonának vagy a Bayernnek is, mikot a Bate-hoz látogat BL mérkőzést játszani. Ehhez képest Renan Bressan annyira fehérorosz amennyire én Langerhans-szigeteki. Most mindenki üti be a google-be hogy hol is van az a Langerhans-szigetek, majd mosolyog egy jót.
Magyarország
Na de mi is ki tudnánk állni egy olyan kezdőcsapattal, amelynek tagja Leandro, Bosnjak, Koman és Nikolics is, hogy a régiek közül Showunmit már ne is említsem. Otigba is választhatta volna a magyar válogatottat (végigjárta az utánpótlás válogatottakat, amikben rendre alapember volt), de ő úgy döntött hogy vár a Nigériai meghívóra. Viszont nem lennék meglepődve (ismerve a magyar védelem felhozatalát és azt, hogy többen is már bőven 30 fölött járnak) ha néhány év múlva magyar válogatott mezben látnánk őt is. A Honvéd fiatal középpályása, Filip Holender is bejelentette nemrég, hogy ő bizony nem venné zokon ha magyar válogatott mehívót kapna. Azóta már bemutatkozott az U21-es válogatottban.
Szóval mi lett volna a lényege ennek az egész cikknek? Ja hát persze, hogy válaszoljak a saját magam (és a sportsajtó) által feltett kérdésre. Szóval mennyire német a német válogatott? Pont annyira, amennyire az angol angolnak tekinthető, a spanyol spanyolnak, az olasz olasznak...tovább is van, mondjam még? :)
