Junior Messias története az olasz futball egyik új tündérmeséje: a jobb megélhetés reményében 10 évvel ezelőtt Olaszországba érkező, háztartási gépeket kézbesítő melós, akire egy amatőr tornán figyelnek fel, amelyet követően aztán egészen a legmagasabb szintig jut!


 



Odahaza a Cruzeiro utánpótlás csapataiban nevelkedik, de mivel 20 éves koráig még csak az első csapat közelébe sem kerül egyszer sem, felhagy azon törekvéseivel, hogy profi focistává váljon. Inkább Olaszországba költözik a feleségével és kisgyerekükkel a Torinóban élő testvéréhez, hogy jobb megélhetést tudjon biztosítani a családjának. Egy háztartási gépeket árusító szaküzletben helyezkedik el futárként. Ottani főnöke, a perui származású Oscar Vargas invitálja meg a Sport Warique csapatába focizni. Ez a perui bevándorlók helyi csapata, ahol munkatársak, családtagok és barátok kergetik a lasztit hobbiból, amatőr tornákon indulva.

Az egyik ilyen tornán szúrja ki pár évvel később Ezio Rossi, a Torino korábbi hátvédje, aki ekkor az ötödosztályú Casale gárdáját irányítja és játékosokat keres a csapatába. Rossi azonnal megérzi, hogy csiszolatlan gyémántra lelt, szavai szerint egy ennyire jó játékos egyszerűen nem maradhat ezen a szinten és kallódhat el. Rögtön magával is akarja vinni a brazilt. A fizetés azonban, amit a klub tud ajánlani, kevesebb, mint amennyit Junior Messias keres a munkahelyén, ezért a családja megélhetését előtérbe helyezve elutasítja az ajánlatot. Ezio Rossi azonban nem az a könnyen lekoptatható ember, hosszú heteken, hónapokon keresztül emberünk nyakára jár győzködni őt. Aztán végül célt ér, a brazil aláfirkantja a szerződést, amelyet követően rögtön 20 gólt lőve segíti hozzá a Casale-t ahhoz, hogy megnyerjék 2016 tavaszán az ötödosztályú csoportjukat és felkerüljenek a negyedik vonalba. 

Ezio Rossi, Junior Messias felfedezője



Itt azonban már nem tart velük, mivel a Serie C-t megcélzó Chieri együttese lecsap rá, ahol rögtön volt csapata, az Ezio Rossi irányította Casale ellen debütál, természetesen góllal. A szezonban meg sem áll 14 találatig, és noha a feljutást nem sikerül kivívni, azért a Serie D csapatok számára kiírt kupát behúzzák, a 2:1-re megnyert fináléban Messias is a kapuba talál egy hosszú cselsorozat után. Ekkor a Serie B-s Pro Vercelli szeretné megszerezni, ám az üzlet az EU-n kívüli játékosok szerződtetésének kacifántos helyzete miatt - szevasz, Luis Suárez! - meghiúsul, ezért marad a negyedosztályban, ám immár a Gozzano együttesét erősítve. Velük kerül fel a Serie C-be (tehát az első profi szezonját 27 éves kezdi meg!), ahol a második meccsén rögtön góllal és assziszttal jelentkezik. Tehetsége nem marad észrevétlen, innen viszi el a Serie B-s Crotone, ahol még úgy is tud a közösbe rakni 12 kanadai pontot (6+6), hogy magasan ellene követik el a legtöbb szabálytalanságot az olasz másodosztály 2019/20-as kiírásában, amelyben a Crotone második helyre fut be, így feljut a Serie A-ba. Összességében tehát 27 évesen debütál a Serie C-ben, 28 évesen a Serie B-ben, 29 évesen pedig a Serie A-ban.

Az élvonalban is a Crotone húzóemberének számít, a csapat idei 17 bajnoki góljának közel felében szerepet játszik (6 gól, 2 gólpassz), ráadásul egyik profi osztályban sem, tehát sem a Serie C-ben, sem a Serie B-ben nem jutott még 6 találat fölé, amihez idén már ugyebár csak egy gól hiányzik. Hatnál több gólt egyébként az 5 topligában dél-amerikaiként csak öten szereztek eddig idén (a büntetőből lőtt találatokat nem számolva):

Lionel Messi (Barcelona) - 9
Luis Suárez (Atl. Madrid) - 9 
Lautaro Martinez (Inter) - 9 
Joao Pedro (Cagliari) - 9
Luis Muriel (Atalanta) - 9

Ezen felül már 44 sikeres csele van, ami jelenleg holtversenyben a legtöbb a Serie A-ban, az Atalantás Jeremie Boga áll ugyanennyivel. Rajtuk kívül még Rodrigo De Paul (Udinese) jegyez 41-et, a többiek közül pedig senki sem jár 35 felett. Ráadásul ezek a cselek messze nem öncélú mutatványok vagy egyszerű show-elemek, amit több dolog is bizonyít:

1.) A harmadik helyen áll a Serie A-ban progresszív labdavezetések terén, ami azokat a labdavezetéseket jelöli, amikor egy játékos legalább 5 yardot (4,5 métert) viszi előre a játékszert (ebbe nem számítanak bele a pálya hátsó 40%-ában végzett labdacipelések), vagy betör vele az ellenfél tizenhatosán belülre:



2.) Azonban hogy még komplexebb képet kapjunk vele kapcsolatban, érdemes megnézni a labdával megtett táv egészét is, mivel ennek alapján is ligaelit. Az előtte lévő 5 játékosból hárman védők, ami azt is jelzi, hogy gyakran nagyon mélyre is vissza kell jönnie azért, hogy elkezdhesse felcipelni/felcselezni a labdát a csapata lehetséges helyzetbe kerülése érdekében. A Crotone egy igencsak passzív, ötlettelen, hátul passzolgatós gárda, például nekik van a legtöbb labdaérintésük a saját védekező harmadukban az egész ligában, míg a támadóharmadban csak három klub (Parma, Benevento, Genoa) teljesít egy picit gyengébben náluk ebben a tekintetben, így tehát hatalmas szükségük van egy Junior Messias féle cselgépre, aki képes lehet felvinni a labdát az értékes területekre:

3.) Emellett 11 olyan sikeres cselt jegyez, aminek köszönhetően lövőhelyzetbe tudott kerülni a csapata. Ez a legtöbb idén a Serie A-ban:



A két győzelmüket is akkor szerezték, amikor legalább két ilyen sikeres cselt végre tudott hajtani. A Napoli ellen ő sem nagyon tudott segíteni, amihez hozzátartozik azért, hogy a második félidőt emberhátrányban játszotta a Crotone:


Hogy gyakran mennyire egyedül van és mennyire bíznak benne a társak, azt jól jelzi, hogy eddig 828 alkalommal keresték őt labdákkal ebben a szezonban, ami a 9. legmagasabb mutató a ligában. A következő Crotone játékos a nigériai Simeon Nwankwo, akit 603-szor próbáltak megjátszani, ezzel pedig nincs még az első 50-ben a Serie A-ban. Fontos még megjegyezni vele kapcsolatban, hogy nyomás alatt is viszonylag jól passzol (115 ilyen sikeres átadása van, amivel TOP15-ös a ligában, mindössze négyen vannak 126 felett), ám ami a leginkább meglepő adat lehet vele kapcsolatban, az az, hogy a cselgépek gyakori szokásával ellentétben nem kummantja el a védekezést! Nála többször nyomást az ellen labdás játékosára csak alig páran tesznek, akik nem mellesleg védők, vagy főleg védekező feladatokkal megbízott középpályások. 



Azonban újfent beigazolódni látszik az, hogy egy fecske sajnos nem csinál nyarat, ezáltal valószínűleg a remek teljesítménye ellenére sem tudja majd megmenteni a calabriai egyletet a Serie B-be való visszapottyanástól. Neki viszont jó eséllyel nem kell a csapattal tartania a másodosztályba, a kérők már most sorakoznak, a pletykák szerint leginkább a Lazio-Torino-Fiorentina hármas igyekszik majd magához láncolni a brazilt. 

Junior Messias kiesés esetén bőven válogathat majd az ajánlatok közül, de két szempontot figyelembe kell vennie a klubváltása esetén, hogy mindenképp kidomborodjanak az erényei a jövendő csapatában:

- olyan helyre kerüljön, ahol a taktika része a presszing

- olyan helyre kerüljön, ahol nem irtják tűzzel-vassal a kreatív, sok csellel próbálkozó labdarúgókat

Fontos leszögezni, hogy Junior Messias nem egy világklasszis játékos, aki mondjuk egy bajnoki címre pályázó klubnál tudna esetleg csodát tenni, de egy nemzetközi porondra hajtó együttes számára minden bizonnyal helyezésekben is mérhető segítség lenne. Három olyan olasz együttest találunk, akiknél nem reális elvárás a bajnoki cím megszerzése, de mindkét előbb említett mutatóban ott vannak az élmezőnyben: Atalanta, Sassuolo és Bologna

PPDA: Azt mutatja, hogy egy adott gárda mennyi passzt engedélyez az ellenfél játékosainak a saját térfelükön a letámadó játékosok első közbelépéséig (szerelési kísérlet, megelőzés vagy szabálytalanság).

A pirossal bekeretezett sor azt mutatja, hogy egy adott csapat játékosai mennyiszer próbálkoznak cselezni mecsenként (előtte lévő sorban a meccsenkénti sikeres cselek száma, az utániban pedig a százalékos sikerráta)


Persze ilyenkor nehéz jóslatokba bocsátkozni, hisz nyárig még rengeteg változás lehet adott csapatoknál (taktikai változással járó edzőcsere pl., az Atalantánál így is áll a bál a háttérben, stb.), valamint még egy remek tavasszal akár a Crotone is kivívhatja a bennmaradást.


"Mindenkinek azt üzenem, hogy mindig higgyenek magukban... a végsőkig küzdeni kell a célokért, az álmok pedig előbb-utóbb tényleg valóra válnak!" - Junior Messias ezen szavakkal nyugtázza életének igen kalandos, szinte filmbe illő elmúlt 10 évét.