A Premier League 1992-es életre hívása óta soha egyetlen bajnokcsapat sem kezdte olyan pocsékul az idényt, mint a címvédő Leicester City. Viszont tévutakon járunk akkor, ha azt hisszük, hogy ilyenre még nem akadt példa az angol futballban. Most a ködös Albion legrosszabb címvédési kísérleteit próbáltam körbejárni.
"A focit gólra játsszák!" Valóban nehezen lehetne vitába szállni ezzel az állásponttal, ugyanakkor az aggastyánkorú Manchester City drukkerek talán megpróbálnák. Ennek oka pedig az, hogy Manchester világoskék csapata az 1936/37-es és az 1937/38-as élvonalbeli szezonban is a legtöbb gólt szerezte az összes csapatot figyelembe véve. Hogy ez mire volt elég? Az előbbi kiírásban az aranyéremre (amivel a klub megszerezte fennállása első bajnoki címét), az utóbbiban pedig a kiesést jelentő 21. pozícióra. A bajnoki címet jelentő idényben bemutattak egy 22 meccses veretlenségi szériát, valamint 4 játékosuk is 15 gól fölött termelt - Peter Doherty (30), Eric Brook (20), Alec Herd és Fred Tilson (mindketten 15) -, ami nem volt meglepő, hisz 107 találatnál álltak meg. A címvédés azonban botrányosra sikeredett, köszönhetően a pocsék idegenbeli formának (csupán 2 győzelem), valamint a gyenge védelemnek, ami már az első hely megszerzésekor sem remekelt. Az akkori időkben még messze nem volt bevett szokás a "mindenki védekezik és mindenki támad" elv, ezért hiába voltak remek támadói a gárdának, hátul hibát hibára halmoztak, így búcsúzni kényszerültek.
Megemlítendő még, hogy a gólarányuk így is pozitív (80-77) volt! Ennek inverz teljesítményét a Norwich City mutatta be az 1992/93-as szezonban, amikor harmadikként zárt a Premier League-ben úgy, hogy 42 forduló után mínusz 4 volt a gólkülönbsége. Erről a 92/93-as szezonról lesz még szó a későbbiekben is...
Közel járt még ehhez a "bravúrhoz" a Chelsea is, akik 1955-ben ültek fel Anglia trónjára, majd a következő kiírásban csak a jó hajrájuknak köszönhették (utolsó 3 meccsen 2 győzelem és 1 döntetlen), hogy maradhattak az élvonalban. A 16. helyre futottak be, 4 ponttal megelőzve a már kieső Huddersfield Townt. A lejtmenet oka a kiöregedő félben lévő keret, valamint a sérüléshullám volt. A csapatot írányító, korábbi Arsenal csatár Ted Drake szeretett az alsóbb, amatőr osztályokból igazolni. Ennek az volt a hátulütője, hogy ezek a játékosok nem voltak hozzászokva az élvonal tempójához, így sokkal könnyebben tudtak sérülést összeszedni.
A rémgyenge szereplést csak tetézte, hogy a Chelseanek még a nemzetközi porondra sem kellett figyelnie: az első helyüknek köszönhetően természetesen meghívást kaptak az ekkor induló Bajnokcsapatok Európa-kupájába, azonban az FA és a klub vezetősége teljesen ellenezte az indulást. A furcsa az, hogy Ted Drake annak ellenére is maradhatott hosszú évekig az együttesnél, hogy a bajnoki címet követő szezonokban egyszer sem tudtak az első 10-ben végezni.
Ha volt angol bajnoki szezon, mely legalább akkorát szólt mint a tavalyi, az az 1961/62-as idény volt, melynek végén az újonc Ipswich Town örülhetett. A "traktoros srácokat" 1955-ben vette át Alf Ramsey, akinek vezetésével a klub néhány év alatt a harmadosztályból az elsőbe verekedte magát, története során először. Arra viszont még a legelvakultabb Ipswich szurkolók sem számítottak, hogy egyből meg is nyerik a Division One-t. Tették mindezt úgy, hogy a csapat összértéke 30 000 font volt, ami harmada volt annak, amit a bajnoki címre esélyes Tottenham egyetlen játékosért - Jimmy Greavesért - fizetett. Ramsey taktikai újításaival nem tudtak mit kezdeni az ellenfelek: "Abban hiszünk, hogy a védekezésből gyorsan kell támadásra váltanunk, hogy meglephessük a rendezetlen védelmet. Egy csapat akkor a legsebezhetőbb, amikor támadás közben elveszíti a labdát. Ha engem kérdeznek, azt mondom: az ideális támadást három passzból kell felépíteni" - vélte Ramsey. Nem meglepő, ha ismerős a játékstílus - szinte kottára pontosan ugyanezt a taktikát alkalmazta sikeresen Claudio Ranieri a mögöttünk hagyott bajnokságban.
A következő idényben viszont már csak októberig vezette az Ipswichet Ramsey (bár vele is csak kettőt nyertek az első 15 forduló alatt), ugyanis a tréner átvette az angol válogatott irányítását, 1966-ban pedig világbajnoki címet szerzett a háromoroszlánosokkal. Ezen felül még az is közrejátszott a visszaesésben, hogy a riválisok kiismerték az Ipswich játékát. Szinte végig a utolsó helyeken tanyáztak, de a jó tavaszi szereplésük miatt (utolsó 12 bajnokiból 6-ot is behúztak) 4 ponttal többet szereztek a kieső Manchester Citynél, ami a 17. helyre volt elég. Az 1963/64-es idényben viszont már búcsúzni kényszerültek, mivel csontutolsók lettek...
Azonban tévednénk, ha azt hinnénk, hogy ez az átok csak az első bajnoki címüket megszerző kékmezes csapatokat veszi célba... Erre a legjobb példa a Leeds United esete, akik 1992 tavaszán már harmadik - egyben azóta utolsó - angol bajnoki címüket zsebelték be, pedig 2 évvel előtte még a másodosztályban szerepeltek. Ámbár alig kezdődött el a következő idény (ne felejtsük el, ezen a nyáron alakult meg a Premier League), Eric Cantona már át is cuccolt a Manchester Unitedhez, valamint sérülések is hátráltatták az együttest. Az Elland Roadon még csak-csak hozta a kötelezőket a címvédő, de idegenben egyetlen nyamvadt bajnokit sem tudtak nyerni, így rendesen kicentizték a bennmaradást: csupán 2 ponttal szereztek többet, mint a már kieső Crystal Palace.
Így az angol futball történetében továbbra is a Manchester City maradt az egyedüli bajnokcsapat, mely a következő idényben kiesett.
Nem lehet túl büszke címvédési kisérletére az 1947/48-as Liverpool, valamint a 2015/16-os Chelsea garnitúrája sem - mindkét gárda a felsőház utolsó helyét tudta csak elcsípni. Ide kívánkozik még az Everton is, akik 1970-ben hetedik aranyérmüket szerezték (azóta már kettőt hozzátettek és 9 angol elsőségnél járnak, amivel a 4. legsikeresebb angol csapatnak számítanak ebben a tekintetben) 66 pontot begyűjtve, viszont az azt követő szezonban már szinte csak feleannyi egységet (37) tudtak összekaparni, ami a 14. pozícióra volt elég - így 3 ponttal voltak jobbak, mint az utolsó bennmaradó helyet megkaparintó West Ham United.
Következzék az 5. legtöbb angol elsőséget (számszerint hetet) felmutató Aston Villa, mely utoljára 1980/81-ben vált Anglia királyává, az Ipswich Townt és az Arsenalt megelőzve. Azonban Ron Saunders nem sokáig takarózhatott az aranyéremmel, mivel pocsékul kezdték azt ezt követő szezont (a kiesőhelyek környékén tanyáztak), ezt pedig télen megunta a vezetőség, és a bajnokság felénél elküldték Saunderst. A helyére beugró Tony Barton aztán egészen a 11. helyig repítette őket, ám mégsem ezzel írta be magát a klub aranykönyvébe, hanem azzal, hogy a BEK-ben sikerre vezette a gárdát - a döntőben a Csernai Pál vezette Bayern Münchent fektették két vállra.
Ezzel a 11. helyen végző (22 csapatos bajnokság) Aston Villa, valamint az 1974/75-ös szezonban a Bundesliga 10. helyére befutó (18 csapatos bajnokság) Bayern München számítanak a leggyengébb bajnoki szereplést felmutató BEK/BL-győzteseknek.
A Leicester City mellett a másik "underdog" győztes a Premier League történetében egyértelműen a Blacburn Rovers volt, akik 1995-ben emelhették magasba a trófeát. Ők nem is annyira a bajnokságban (hetedikek lettek, 2 ponttal lemaradva a negyedik Aston Villa mögött), hanem inkább a nemzetközi porondon égtek meg: utolsó helyen végeztek a nem túl veretes Szpartak Moszkva - Legia Varsó - Rosenborg BL csoportban. Egyetlen győzelmüket is csak az utolsó fordulóban szerezték meg, amikor már biztos volt, hogy nem juthatnak tovább. Ráadásul gyakran még egymás gyepálásától sem riadtak vissza...
Jelenleg a Portsmouth a legmélyebbre süllyedt olyan csapat, mely angol bajnok tudott lenni. 1949-ben és 1950-ben végeztek a pole-pozícióban, most viszont a negyedosztályban szerepelnek. Ennél lejjebb még sosem csúszott angol bajnoki címet korábban megszerző együttes, bár közel járt hozzá a szintén kétszeres bajnok (1921 és 60), jelenleg élvonalban vitézkedő Burnley, amikor az 1986/87-es idényben csak 1 ponton múlt, hogy nem estek ki a negyedosztályból az ötödik vonalba. A profi osztályból való kiesés egyébként könnyen a klub megszűnését is jelenthette volna, mivel ekkoriban nagyon
nehéz anyagi helyzetben voltak.
Anglián kívül
A nagy bajnokságokat figyelembe véve egyedül a Manchester City és az 1. FC Nürnberg tudhatja magáénak azt a bravúrt, hogy a pályán elért eredménye miatt (azért használtam ezt a szót, mert az AC Milan és a Juventus is járt úgy, hogy bundabotrány miatt a bajnoki címüket követő szezonban a Serie B-be sorolták vissza őket) búcsúzni kényszerült címvédőként.
Az 1. FC Nürnberg nem számított mindig ennyire alárendelt csapatnak, sőt... ha a Bundesliga létrejötte előtti bajnoki címeket is beleszámoljuk, akkor Németország második legsikeresebb csapatának tekinthetők 9 elsőségükkel! A Bundesligát viszont csak egyetlen alkalommal tudták elhódítani, amely talán nehezen hihető, de ekkoriban az egyik legkiszámíthatatlanabb bajnokság volt - az első 7 kiírást 7 különböző együttes nyerte meg. Az 1900-ban alapított együttes az 1967/68-as szezon végén emelhette magasba a salátástálat, 3 ponttal előzték meg a Werder Brement. Kulcsszerepet játszott az aranyérem megszerzésében a csatárduó, Franz Brungs és Heinz Strehl - 25 és 18 gólt szereztek. Azonban az edző Max Merkelt aggasztotta, hogy a csapat nagyrésze már 30-on túli, ezért úgy gondolta, hogy itt az ideje a fiatalításnak, méghozzá drasztikusan. 13 labdarúgótól (!) vált meg a nyáron (még Franz Brungsot sem kímélte), helyüket pedig fiatal, többnyire az utánpótlásból felhozott játékosokkal kívánta pótolni. Hatalmas hiba volt! Ősszel még középcsapatnak számítottak, de egyre lejjebb és lejjebb csúsztak a tabellán. A vezetőség márciusig tudta nézni ezt a vergődést, ekkor menesztették Merkelt. Ez viszont már túl későnek bizonyult... egyedül a Kickers Offenbachot tudták maguk mögé utasítani, ami kiesést jelentett. Több akkori Nürnberg játékos még ma sem érti, hogy miért kellett így, szinte egyik hétről a másikra szétzúznia a bajnokcsapatot Merkelnek.
Egyéb európai csapatok, melyek csakis a pályán elért eredményeiknek köszönhetően (nem pedig csőd- vagy bundabotrány miatti kizárás), címvédőként estek ki:
Dánia
- Kjøbenhavns Boldklub (bajnok 1950, kiesett 1951)
*A csapat megnyerte a dán bajnokságot 1948-ban, 1949-ben és 1950-ben is, 1951-ben kiesett, 1952-ben visszajutott, 1953-ban pedig újra dán bajnok lett!
- Hvidovre (bajnok 1973, kiesett 1974)
- Herfølge BK (bajnok 2000, kiesett 2001)
Feröer-szigetek
- B 71 (bajnok 1989, kiesett 1990)
Finnország
- Ilves-Kissat (bajnok 1950, kiesett 1951)
- TPV (bajnok 1994, kiesett 1995)
- Haka Valkeakoski (bajnok 1995, kiesett 1996)
Izrael
- Hapoel Kfar-Saba (bajnok 1982, kiesett 1983)
- Hapoel Tel-Aviv (bajnok 1988, kiesett 1989)
Luxemburg
- Union Luxembourg (bajnok 1927, kiesett 1928)
Málta
- Rabat Ajax (bajnok 1986, kiesett 1987)
Hollandia
- RCH (bajnok 1953, kiesett 1954)
Norvégia
- Freidig (bajnok 1948, kiesett 1949)
- Fram (bajnok 1950, kiesett 1951)
- SK Brann (bajnok 1963, kiesett 1964)
- FC Lyn Oslo (bajnok 1968, kiesett 1969)
San Marino
- La Fiorita (bajnok 1990, kiesett 1991)
Svédország
- Helsingborgs IF (bajnok 1934, kiesett 1935)
- GAIS (bajnok 1954, kiesett 1955)
- Djurgårdens IF (bajnok 1959, kiesett 1960)
- IFK Göteborg (bajnok 1969, kiesett 1970)
Wales
Barry Town (bajnok 2003, kiesett 2004)
