Elérkeztem az angol harmad- és negyedosztályt bemutató cikksorozatom végére.
Az első részben bemutattam a League One legpatinásabb csapatait:
http://britannia.reblog.hu/a-britannia-bemutatja-a-vilag-harmadik-legjobb-bajnoksaga
A másodikban körüljártam a League Two gárdákat:
http://focibolond.reblog.hu/league-two-i-love-you
A mostaniban pedig következnek azok a League One csapatok, melyek kimaradtak az első részből. Emellett szó lesz még azokról a nevesebb és érdekesebb játékosokról, akik ezen a szinten űzik a sportágat, de más egyéb finomságok (fura rekordok, vicces történetek, nagy kupamenetelések) is terítékre kerülnek majd. Az ünnepekre való tekintettel néhány karácsonyi sztorit is belecsempésztem az irományba.
Mi köze van a Titanicnak a Swindon Townhoz? Melyik együttes védelmét hívták vasfüggönynek? Katt után minden kiderül!
Scunthorpe United
Kezdésként következik a League One idei meglepetéscsapata, akik a bajnokság feléhez közeledve vezetik a bajnokságot, a náluk sokkal tehetősebb nagyágyúk (Bolton, Sheffield Utd. Bradford) előtt. A Scunthorpe Unitedet 1899-ben alapították, története során több néven is szerepelt, de már a kezdetektől fogva bordó-kék színösszeállítású mezben játszottak. Legnagyobb riválisaik a Grimsby Town, a Hull City, a Lincoln City és a Doncaster Rovers. A Scunthorpe és a Hull közötti rangadókat "Humber Derby"-ként szokták emlegetni, mivel egyik csapat székhelye a Humber folyó egyik, a másiké pedig a másik partján található. Az egyesület beceneve a "The Iron" és 1950-ben csatlakoztak a Football League-hez, amelyből azóta sem estek ki. Legalábbis papíron... ugyanis a pályán elért eredményeik alapján 1975 és 1982 tavaszán is búcsúzniuk kellett volna a negyedosztálytól, ám mindkét alkalommal megmentette őket az angol labdarúgó szövetség (FA) szabálya, mely ekkor még a zöld asztalnál megtartott választás alapján döntötte el, hogy kik indulhatnak a következő Football League Two szezonjában: https://en.wikipedia.org/wiki/Re-election_(Football_League)
1975-ben ráadásul tökutolsó helyen végeztek, mindössze 29 szerzett ponttal, ám mégis a negyedosztályban indulhattak a következő szezonban is. 2004-ben megint közel kerültek a profik közül való kieséshez, ám 4 ponttal megtudták előzni a már búcsúzó Carlisle Unitedet. Néhány évvel utána viszont már magabiztosan nyerték meg a League One küzdelmeit Nigel Adkins vezetésével (ő volt az, aki röpke 2 év alatt felvitte a Southampton csapatát a League One-ból a PL-be), ezért történetükben először, 2007-ben elindulhattak az angol másodosztályban.
Sok babér nem termett nekik ott, azonban a gyors kiesést azonnali visszajutás követte, így 2009-ben már megint a Championshipben találták magukat. Adkins távozásával elindult a lejtmenet (azóta már a League Two-t is megjárták), de most újra ráleltek a megfelelő útra. Raádásul a volt 40-szeres skót válogatott Graham Alexander nemcsak eredményes, hanem bátor támadófocit is játszat a csapatával: magasan ők szerezték a legtöbb találatot a most zajló League One szezonban. Graham Alexander nevét a következőleg bemutatandó csapatnál is nagy becsben tartják, ugyanis 3 év alatt vezette fel a Fleetwood Townt az ötödosztályból a League One-ba.
Ha pedig már a menedzsereknél járunk, akkor semmiképp se menjünk el szó nélkül Bill Lambton mellett, aki kemény 3 napig edzősködött a Scunthorpe élén 1989 áprilisában. Egykori játékosa, Jack Charlton véleményét ismerve az a csoda, hogy ilyen sokáig húzta: amikor Lambton még a Leeds edzője volt, afféle militarista fitnesznácinak tartották a labdarúgók. Charlton felidézte, hogy Lambton egyszer azzal állt elő: egy valamire való futballista mezítláb is egészségeset tud rúgni a labdába, mert úgy sem érzi meg. Az egyik játékos megkérte, hogy mutassa már meg, hogyan is kéne csinálni. A mutatvány végén a játékosok a földön fetrengtek a nevetéstől, Lambton meg fél lábon ugrált el az orvosi rendelőig. Pár héttel később a klubelnök megkérdezte Charltonékat, hogy kirúgja-e a mestert, és mivel a játékosok nem akartak mezítláb focizni, ezért Lambton mehetett Isten hírével.
A Scunthorpe volt az első angol csapat, amelynek ülőhelyekkel ellátott szektor is került a stadionjába, miután 1959-ben leégett az akkori otthonuk egyik lelátórésze. Kevin Keegan és Ray Clemence is itt kezdte meg a felnőtt pályafutását.
A csapathoz köthető hír, hogy az angol labdarúgás statisztikáival foglalkozó OptaJoe szerint legutóbb a 2011-es Manchester City volt arra képes, hogy egy egész naptári évet teljesített hazai vereség nélkül - az első négy ligát figyelembe véve. Most ez a Scunthorpe Unitednek is sikerült - és csupán egy hosszabbításos Ligakupa vereség rontja a makulátlan 2016-os hazai összképet.
https://twitter.com/OptaJoe/status/811145027795714048?ref_src=twsrc%5Etfw
Fleetwood Town
Mérkőzéseiket a Highburyben játsszák és a szerelésük is szinte pontosan megegyezik az Arsenal színösszeállításával, de mindezek ellenére állítólag nincs semmi kapocs a két klub között, az otthonuk pedig az egyik közeli utca, a Highbury Avenue után kapta a nevét. A csapat 1997 óta működik jelenlegi formájában, de gyökerei egészen 1908-ig nyúlnak vissza. Az eredeti, 1908-ban alapított egyesület a Fleetwood FC nevet viselte. A Fleetwood 1968-ban alapítótagja lett a Northern Premier League-nek és első szezonjában a tizedik helyet szerezte meg. A Northern Premier League ekkoriban egyike volt azon bajnokságoknak, melyek közvetlenül már a Football League által felügyelt negyedosztály alatt helyezkedtek el, de a feljutás ekkor még nem sikerült a klubnak. Az anyagi nehézségekkel küzdő csapat az 1974/75-ös és az 1975/76-os szezonban is a tabella alsó felében végzett, 1976-ban pedig csődbe ment. A csapatot 1977-ben Fleetwood Town FC néven újraalapították. A vezetőséget nagyjából ugyanazok alkották, akik az előző csapatban is dolgoztak. Ennek tudatában talán nem is vág senkit földhöz az a hír, hogy 1996-ban ismét csődbe mentek...
1997-ben Fleetwood Wanderers néven újra megalakult az együttes, amely a North West Counties League másodosztályában kezdte meg szereplését (ez a mai tizedosztálynak felel meg). Neve egy szponzori szerződés miatt szinte azonnal Fleetwood Freeportra módosult. 1999-ben feljebb lépett egy osztállyal, 2002-ben pedig átnevezték Fleetwood Townra. Egy évvel később Tony Greenwood lett a klub menedzsere és ekkoriban vette át az elnöki széket a jelenleg is a Fleetwoodnál dolgozó Andy Pilley. Ezzel sikeres korszak kezdődött meg a csapat életében, mely 2006-ban feljutott a Northern Premier League élvonalába, azaz a hetedosztályba. Az hogy ma itt vannak, az leginkább két skót edzőnek, Micky Mellonnak (2008 és 2012 között irányította őket, jelenleg Tranmere Rovers) és az előbb bemutatott Graham Alexandernek (2012-2015) köszönhető.
Ez a gólt pedig azt jelentette, hogy az előtte 15 évvel még a tizedik ligában szereplő Fleetwood Town feljutott a harmadosztályba.
De nagy gólok máskor is születtek a csapat meccsein.
Mivel a Fleetwood az utóbbi években gyakran váltogatta az osztályokat, ezért egy csapattal sem alakított ki állandó, komoly rivalizálást. A szurkolók rendre azokat a csapatokat tartják riválisnak, melyek az adott bajnokságban földrajzilag a legközelebb helyezkednek el az északnyugat-angliai Fleetwood városához, melyet mindössze 26 ezren laknak, ezzel pedig az idei League One szezon legkisebb lélekszámú városának számít. Az utóbbi években a két legkomolyabb riválisnak a Morecambe és az Accrington Stanley vehető, hiszen ezekkel a csapatokkal a Football League-en kívül és a League Two-ban is rendszeresen találkozott a Fleetwood. Korábban a Barrow-val, a Chorleyval, Kendal Townnal, a Lancaster Cityvel és a Southporttal is folyt rivalizálás. A szurkolók gyakran a szomszédos Blackpoolról is énekelnek negatív töltetű nótákat, bár a két csapat eddig mindössze két tétmérkőzést játszott egymás ellen.
A Fleetwood edzője most a korábbi Manchester City hero Uwe Rosler, akinek volt egy nagyon jó időszaka a Brentfordnál, aztán megfordult még a Wigan és a Leeds United élén is. A nyáron talán náluk senki sem szurkolt jobban azért, hogy Jamie Vardy aláírjon az Arsenalhoz, ugyanis ebben az esetben a nagyjából 20 millió fontos átigazolási összegből egy beépített záradék miatt 6,8 millió font őket illette volna. Az üzlet kútbaesésén kívül már így is nagyot kaszáltak a villámléptű csatáron, ugyanis 145 ezer fontért szerezték meg őt a Halifax Towntól, hogy utána egy esztendővel később 1 millió fontért adják tovább a Leicester City csapatának.
https://twitter.com/JackNex87/status/203476110456012800?ref_src=twsrc%5Etfw
Rochdale
A Manchester városától nem messze található együttest 1907-ben alapították. Eleinte még csak helyi ligákban szerepeltek, egészen 1921-ig, amikor megalakult a Football League Third Division North (azelőtt csak 1 egységes harmadosztály volt, ekkortól viszont plusz 20 csapat beemelésével létrejött egy északi és egy déli harmadik vonal is), ahová meghívták őket is. Azóta folyamatosan a Football League alsó két osztályában szerepelnek, ám messze nem tartoznak a liftező csapatok közé: 1921-től 1959-ig a harmadosztályt erősítették, majd 1974 és 2010 között kivétel nélkül negyedosztályú meccseket rendeztek a Spotland stadionban. Az 1973/74-es szezonban úgy sikerült kipottyanniuk a harmadik vonalból, hogy 46 meccsen mindössze 2 győzelmet tudtak felmutatni és feleannyi pontot szereztek, mint az éppencsak bennmaradó Port Vale-nek. Különös dicsőségben osztoznak a Hartlepool Uniteddel: ezen két csapat úgy hozott le 88 szezont (a 2015-2016-os idényig számítva) a Football League-ben, hogy sosem jutott fel a másodosztályba. Idén viszont a Rochdale szorgalmasan gyűjtögeti a pontokat a League One-ban, ezért akár az is előfordulhat, hogy tavasszal - amikor pont 110 éves fennállásukat ünnepelhetik majd - összejön a soha nem látott másodosztályú szereplés.
Bár a Rochdale egyetlen profi bajnoki címet vagy kupát sem nyert, 1962-ben bejutott a Ligakupa döntőjébe. Ez azelőtt egyetlen csapatnak sem sikerült a Football League legalsóbb osztályából, és azóta is csak egy alkalommal volt még rá példa, amikor 2013-ban a Bradford City jutott negyedik ligásként a fináléba.
Az 1931-32-es szezonban 17 egymás utáni vereségbe futottak bele, ami kis hijján angol rekord lett. Azt az azóta már megszűnt Darwen tartja, ők 18 zakót kaptak zsinórban az 1898-99-es másodosztályban. A karácsony a szeretet és a béke ünnepe, meg az ajándékozásé - gondolhatták 1954-ben a Rochdale játékosai, majd a Carlisle United elleni karácsonyi meccsen közülük hárman is (Danny Murphy, Kenny Boyle és George Underwood) betaláltak a saját kapujukba. A másik iránnyal 5:4-re nyertek volna, így 2:7 lett.
A gárda jelenlegi klubszínei a kék és a fekete, eredetileg azonban fekete-fehér csíkos mezben játszott a csapat: ezt a színösszeállítást a klub alapításakor jól szereplő Newcastle United ihlette. A fekete-fehér szerelés a 2007/08-as idényben egy szezon erejéig visszatért, így megemlékezve a Rochdale alapításának századik évfordulójáról. Legfőbb riválisainak a Manchester környéki kisebb egyesületek számítanak, mint pl.: a Bury, az Oldham Athletic, a Burnley, a Stockport County, Accrington Stanley és Halifax Town.
A jelenleg Altrinchamban focizó Gary Jones lépett pályára a legtöbb alkalommal a klub színeiben, míg Reg Jenkins szerezte a legtöbb találatot Rochdale mezben. Utóbbit a szurkolók 2004-ben meg is választották a történelem legjobb Rochdale játékosának. Ám Lee Thorpe-ot egyikük sem űbereli: a volt csatárnak azért kellett kihagynia 2009 tavaszán a feljutásért játszott Rochdale-Darlington mérkőzést, mert az odafelé vezető úton szkanderezés közben eltörte a karját. Aztán néhány héttel később a Darlingtonba igazolt...
Manapság gyakori jelenség az, hogy a játékosok nincsenek tisztában még a legalapvetőbb szabályokkal sem. Na, ez az, ami egyáltalán nem mondható el a Rochdale futballistáiról, ezt az alábbi videó is jól bizonyítja. A találkozó elején büntetőt harcolt ki a "The Dale", a labda mögé Ian Henderson állt, aki a lécre panenkázta a labdát. A visszapattanóba nem érhetett bele (a szabályok értelmében a tizenegyest elvégző játékos kétszer egymás után nem érhet a labdába, ha mégis megteszi, az ellenfél jöhet szabadrúgással), ezért villámgyorsan lehúzta a fejét, gólszerzési lehetőséget teremtve így a mögötte érkező csapattársnak, Peter Vincentinek.
Mostanában eme nemes gesztus kapcsán hallhattatok róluk:
http://www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/anglia-a-honap-jatekosa-lett-az-oteves-kisfiu-2535913
Southend United
A délkelet-angliai Southend United a legerősebb túlzással sem állítható be sikeres csapatnak. Az együttes legszebb évei a 90-es évek közepére datálhatóak, amikor sikerült néhány szezont lehúzniuk a másodosztályban. Azóta 1 alkalommal jutottak el ilyen magasságokba, de azonnal ki is estek (2006-07) onnan. Van még 3 Football League Trophy ezüstérmük a 2000-es évekből.
Mindezek ellenére a Southend több rekordot is tart: 1920 és 1952 között egyetlen piros lapot sem kaptak hivatalos mérkőzésen - ez természetesen rekord, és összesen 1027 meccset jelent. Ehhez képest elég nagy pálfordulást mutattak, amikor később leigazolták a piroslap király Roy McDonough-t (rekordszámú 13 kiállítást szedett össze pályafutása alatt, ennyire csak a Leicester City játékosmegfigyelője, Steve Walsh volt képes a profi ligákat tekintve), aki összesen 6 évet húzott le náluk. De más rekordot is tartanak még, igaz ezt már csak "megosztottan": az 1988-89-es harmadosztályban 54 pontot gyűjtöttek, mégis kiestek. Ugyanezt a tettet hajtotta végre néhány évvel ezelőtt a Peterborough United, akik a Championshipből búcsúztak 54 megszerzett ponttal. És hogy mitől is nagy szó ez? Az angol labdarúgás eléggé gazdag történetében soha nem esett ki csapat ennyire sok szerzett ponttal, mint a Southend United vagy a Peterborough.
Ha Southend United, akkor muszáj megemlíteni Freddy Eastwood nevét, aki nagyon sokat köszönhet a "Shrimpers"-nek (garnélarák-hajósok, a Southend csapatának beceneve). A walesi válogatottságig is eljutó Eastwoodot nagyon fiatalon elvitte a West Ham United a Southend akadémiájáról, ott viszont soha nem léphetett pályára a felnőtt csapatban. 2004 őszén fedezték fel újra a Southend vezetői, mikor az amatőr Grays Athletic csapatában rúgdosta a gólokat. Elsőre nem annyira bíztak abban, hogy pont egy amatőr ligás csapattól érkező suhanc lesz majd a megoldás a fennálló csatárgondokra, ezért csak 1 hónapos kölcsönszerződést írattak vele alá. Eastwoodnak azonban kemény 7 másodperc kellett ahhoz, hogy bevegye a Swansea City kapuját élete első profi ligás mérkőzésén, amivel rekordot írt: soha egyetlen debütáló játékos sem tudott ilyen gyorsan gólt szerezni Football League találkozón. Aztán még kettőt berámolt azon a találkozón a később 200 Southend United fellépésig jutó támadó, így gyűjtve be a szurkolók elismerését, valamint a profi szerződést.
Itt játszott a világ talán legbabonásabb játékosa is, bizonyos Phil Gridelet. Sok apróbb furcsa szokása mellett a leginkább említésre méltó az volt, hogy mindig utolsóként futott ki a pályára. Még akkor sem lehetett leszoktatni erről a rituáléról, amikor csapattársának a kontaktlencséjével akadtak gondjai egy Ipswich elleni 1997-es bajnokin, ezért a Southend Unitednek 9 emberrel kellett elkezdenie a második félidőt.
Az együttes szurkolói büszkén emlegetik azt az egyedülálló teljesítményt, hogy az ő csapatukat még sosem tudta legyőzni a Manchester United! A dolog pikantériája, hogy még csak egyetlen alkalommal játszottak az angol rekordbajnokkal, igaz akkor valóban ők győztek. De vajon ki szerezhette a mérkőzést eldöntő egyetlen találatot?
Port Vale
A csapat alapításával kapcsolatban nem maradtak fenn pontos adatok, de Jeff Kent történész kutatási eredményei alapján úgy véli, hogy a Port Vale 1879-ben vált külön a Porthill Victoria FC-től, nevét pedig a Trent-Mersey csatornán található kikötőről kapta. A klub weboldala szerint azonban az alapításra 1876-ban került sor a Port Vale House-ban, és a név is innen származik. A csapat címerén szintén az 1876-os dátum olvasható. A Port Vale az angol labdarúgás azon kevés csapata közé tartozik, mely nem egy város nevét viseli.
Az együttes székhelye Staffordshire-ben, Stoke-on-Trent Burslem nevű városrészében található (kezdetekben Burslem Port Vale volt a csapat neve). Történelmi és földrajzi szempontból legnagyobb riválisa a város másik csapata, a Stoke City. A két klub összecsapásait "Potteries derby" (fazekasok rangadója) néven emlegetik. A csapat legsikeresebb időszakát az 1950-es években élte, amikor 1954-ben bejutott az FA Kupa elődöntőjébe, majd később a negyed-, valamint a harmadosztályban is bajnoki címet szerzett. A korszak két meghatározó menedzsere Freddie Steele és Norman Low volt, előbbi egy olyan hatékony védelmi vonalat állított fel (46 bajnokin csak 21 gólt kaptak), melyet sokan egyszerűen csak "vasfüggönynek" becéztek, míg utóbbi inkább a támadójátékra fektetett nagyobb hangsúlyt.
John Rudge - aki 1983 és 1999 között dolgozott a Port Vale-nél - szintén a sikeredzők közé sorolható: irányítása alatt több feljutást és sikeres kupamenetelést is megélt a klub, az 1996/97-es szezonban pedig nyolcadik helyen végzett a másodosztályban, ami máig a legjobb bajnoki eredménynek számít. Távozása után a csapat helyzete sokat romlott, visszacsúszott a negyedosztályba és 2003-ban, valamint 2012-ben is csődeljárás alá került. A hanyatlást a tulajdonos váltás oldotta meg, amikor is Paul Wildes felvásárolta a klubot. A Port Vale 41 szezont töltött a másodosztályban, ezzel minden más olyan csapatot felülmúlva e tekintetben, mely még soha nem szerepelt az élvonalban. A legmagasabb nézőszámot is ők produkálták azon csapatok közül, melyek sosem játszottak az élvonalban: 1960 februárjában 49 768 ember látogatott ki a Vale Parkba, az Aston Villa elleni FA Kupa találkozóra.
Két később híressé vált énekes, Simon Webbe és Robbie Williams is a Port Vale-nél pallérozódott, ám előbbi egy ínszalagszakadás, míg utóbbi egy bokasérülés miatt nem válhatott profi játékossá. Robbie Williams a 2012-es csődeljárás előtt a csapat egyik fő részvényese is volt, miután 2006-ban többségi tulajdonrészt vásárolt kedvenc klubjában. Az énekes azzal a feltétellel engedélyezte az Electronic Artsnak, hogy a FIFA 2000 főcímdalaként felhasználják It's Only Us című számát, ha a játékkészítő cég beleteszi a Port Vale csapatát is a játékba, mivel ekkoriban még nem kaptak helyet az alacsonyabb osztályok a FIFA-ban. A kiváló darts játékos, Phil Taylor is Port Vale drukkernek vallja magát.
1892 december 10-én a Sheffield United csapatát fogadták másodosztályú bajnokin, ahol egy elég nagy pofonba sikerült belenézniük: 10-0-ra nyert a Sheffield United, ami a mai napig a legnagyobb arányú győzelem, melyet vendégcsapat elért angol bajnokin. A Port Vale játékosai azzal magyarázták a kudarcot, hogy kapusuk még a meccs elején elvesztette szemüvegét a sáros büntetőterületen belül.
Hallottak már olyan játékosról, aki egy mérkőzésen mindkét csapatban pályára lépett? Na jó, de nem egy "mindenkivel gólt rúgatunk" gálameccsen, hanem tétmérkőzésen? Pedig létezik ilyen! 1932 karácsonyának másnapján a másodosztályú Port Vale a Charlton Atheticet látta vendégül. A hazaiaknak - soraikban bizonyos Jimmy Oakes-szal - minden klappolt, vezettek a szünetben, és úgy látszott megnyerik az összecsapást. Pontosabban ha valóban látszott volna valami, akkor tényleg így történik, ám 4:1-es vezetésüknél elképesztő köd ereszkedett le a pályára, és 63 perc után a találkozó elhalasztása mellett döntöttek. Az áprilisban megismételt mérkőzésen viszont a Charlton – a soraikban Jimmy Oakes-szal – 2:1-re nyert. A balhátvédet a karácsonyi randevú után nem sokkal eladta a Port Vale, így feltehetően ő az egyetlen, aki ugyanabban a párosításban két csapat színeiben lépett pályára ugyanazon szezonban. A civilben galambtenyésztő Oakes amúgy szép emlékeket őrizhet a karácsonyokról: az 1929-es Boxing Dayen szerzett gólját a helyszínen lévők évekig mesélték, miután a védő a szél segítségét kihasználva a saját térfeléről talált be a Stockport ellen.
Az együttes otthonául szolgáló Vale Park a második legmagasabban fekvő olyan angol stadion, amelyben professzionális (első négy osztály) klub meccset játszik: 160 méter magasan van, míg a legmagasabban az élvonalbeli West Brom stadionja, a The Hawthorns (168 m) van. A bronzérmest is a League One-ban találjuk, a Boundary Park (Oldham Athletic) 155 méterrel van a tengerszint felett. A Vale Park mellett Roy Sproson szobra látható, aki 23 év alatt 842 tétmeccsen lépett pályára a klub színeiben.
Hogyan bírta ilyen sokáig? Talán egy párszor megkérdezhette ezt magában Lee Mills is...
"Három év a Port Vale-ben mindenkit kikészítene" - ezzel a szállóigévé vált kedves mondattal búcsúzott a Port Vale csapatától Lee Mills, mikor 1998-ban átigazolt a Bradford City-hez.
Bristol Rovers
2014/15 - feljutás a National League-ből a League Two-ba
2015/16 - feljutás a League Two-ból a League Ona-ba
2016/17 - feljutás a League One-ból a Championshipbe?
Villámléptekben halad felfelé az angol futball lépcsőin a Bristol Rovers, amely csapat idén sokáig az 5. helyen is állt a harmadosztályban, ám az elmúlt hetekben kicsit visszaesett a kezdeti lendület. Ugyanakkor a mostani 9. hely sem ad sok okot a szomorúságra, főleg annak a tudatában, hogy a keret nagy része még mindig azokból áll, akik a csapat gerincét alkották még az ötödosztályban is.
A klubot 1883-ban alapították, akkor még Black Arabs FC néven. Az elkövetkezendő években hívták őket Eastville Roversként és Bristol Eastville Roversként is, míg végül 1898-ban véglegesen megváltoztatták a nevüket Bristol Roversre. Két becenevük is van: a hivatalos a "The Pirates" (kalózok), utalva ezzel arra, hogy Bristol tengerparti város. A másik kedvelt beceneve az együttesnek a "The Gas", melyet a gázművek miatt kaptak, amely a korábbi otthonuk szomszédságában, az Eastville Stadium mellett volt található.
Legnagyobb riválisuk természetesen a helyi Bristol City, amely sikeresebb együttesnek számít: a City 9 szezont is lehúzott az élvonalban, míg a Rovers még sosem jutott fel oda.
Ámbár nem volt ez mindig így: az 50-es években a kalózok stabil középcsapatnak számítottak a másodosztályban (ekkorra tehető a Black Arabs "aranykora", a két 6. hely ebből az időszakból az együttes legjobb bajnoki szereplése), míg a City vagy a harmadosztályban szerepelt, vagy a másodosztály végén kapart a kiesés ellen. Egyébként 1920 óta folyamatosan a Football League tagjai, leszámítva a 2014-15-ös szezont, amikor alászálltak az ötödik vonalba. Emellett van még két Football League Trophy ezüstéremjük, 1990-ből és 2007-ből.
A Bristol Roverst erősítő Ronnie Dix 1928 március 3-án betalált a Norwich City kapujába egy harmadosztályú bajnokin. Egy így még önmagában sokat nem jelent az egyszerű olvasónak, viszont Dix ekkor mindössze 15 éves és 180 napos volt, amivel mai napig ő számít a Football League legfiatalabb gólszerzőjének. Dix 10 évvel később a válogatottban is bemutatkozhatott (még ekkor is csak 25 éves volt ugyebár), de hiába talált be Norvégia ellen, többet nem hívták meg az angol nemzeti csapatba. Ha érdekel, hogy mely angol játékosok jártak hasonlóan az elmúlt években, akkor ide is kukkants majd be: http://britannia.reblog.hu/one-time-fc-az-egyejszakas-kalandok
Ronnie Dix-en kívül még az alábbi neveket érdemes megjegyezni a Bristol Rovers-szel kapcsolatban: az egyik Stuart Taylor, aki a legtöbb mérkőzést játszotta a klub színeiben (546 ligameccs), a másik pedig Jack Pitt, aki nem kevesebb mint 50 évet húzott le az együttesnél! Előbb mint játékos (kihagyhatatlan alapembere volt az 50-es évek Rovers-ének), utána mint az edzői stáb tagja, valamint pályamester. A csapat legsikeresebb menedzsere egyértelműen Bert Tann volt (1950-től 1968-ig irányította a gárdát), akivel a másodosztályon kívül még kétszer az FA Kupa negyeddöntőjébe is bejutottak.
Gary Mabbutt pályafutása is innen indult, akiről bár fiatalon megállapították az orvosok hogy cukorbeteg, a klub mégis kitartott mellette. Később 600 Spurs mérkősen lépett pályára, UEFA kupát és FA kupát is nyert a fővárosi csapattal, valamint 16 alkalommal a válogatott szerelést is magára húzhatta.
A legérdekesebb történetet, a volt Bristol Rovers kapus Esmond Million sztoriját a végére hagytam. Kitalálni sem lehetett volna megfelelőbb nevet egy olyan játékosnak, aki annak a fogadási bűnszervezetnek volt a tagja, amelyik megrendítette az egész angol labdarúgást a hatvanas évek elején. 1963 áprilisában 300 fontot igértek Millionnak, ha lepasszolja a Bradford Park Avenue elleni meccset, ő viszont inkább az egész további focikarrierjét passzolta le. A Middlesbroughtól súlyosan eladósodva érkező portásnak nem sikerült dobra vernie a nyaralóját, ami az utolsó szalmaszálát jelenthette volna. Egy titokzatos telefonáló ekkor pénzt ígért neki, ha lead egy meccset. Million 50 font előleg fejében belement a dologba. Balszerencséjére csapattársai a Bradford PA ellen megtáltosodtak, és már 2-0-ra vezettek úgy, hogy Million hozzá sem ért a labdához. Sikerült valahogy összehozni két óriási potyát még a félidő vége előtt, de a második játékrészben a Bristol Rovers védelme keményen ellenállt, így a meccs 2-2-es döntetlennel végződött. Million visszautalta az előleget, majd várta, mi fog történni. Nem kellett sokáig izgulnia: Bert Tann vezetőedző már a rákövetkező héten megvádolta azzal, hogy megbundázta a meccset. Végül vádat emeltek ellene a korrupcióellenes törvény alapján, feljelentették a labdarúgó szövetségnél, 50 font bírságot szabtak ki rá, és egy életre szóló eltiltást kapott. Vicces végkifejlet, hogy a rákövetkező héten bejelentkezett egy vevő a nyaralóra...
Oxford United
1893-ban alapították őket Headington United néven, 1960-ban lettek átkeresztelve Oxford Unitedre. Egészen későn, mindössze csak 1962-ben csatlakozhattak a Football League-hez. A csődbement Accrington Stanley helyét vették át a negyedosztályban. Nem sokat tököltek, ugyanis 1968-ban már megnyerték a Third Division-t, így feljutottak a második vonalba, ahol majdnem 1 évtizedig meg is ragadtak. Azonban nem ez a klub legjobb szereplése, mert Jim Smith vezetésével még az élvonalba is eljutottak a 80-as évek közepén, méghozzá úgy, hogy 84-ben a harmad-, 85-ben pedig a másodosztályban lettek elsők. Itt már viszont nem maradt a csapattal a sikeredző, mert a QPR jobb szerződést kínált neki, így a lendület is alább hagyott. Igaz első szezonjukban még sikerült behúzni a Ligakupát, a döntőben pont a Jim Smith irányította QPR-t legyőzve.
A nemzetközi porondra viszont mégsem léphettek ki, az angol csapatok Heysel-tragédia miatti UEFA tilalma okán. Ebben a szezonban 18. helyen végeztek, ahogy a következőben is, ám 1987-88-ban utolsók lettek az angol foci történetének egyetlen 21 csapatos élvonalában (valamint a Ligakupa elődöntőjében véreztek el az Arsenal ellenében), így véget is ért a "Yellows" nem túl hosszú sikerkorszaka. 1994-re - pénzügyi nehézségeiknek is köszönhetően - már a harmadik vonalban találták magukat, 2006-ban pedig a League Two-ból is kiestek, így 1960 után újra Non-League csapat lettek. 4 szezon után kapaszkodtak vissza a profik közé. A mögöttünk hagyott idényben úgy végeztek a League Two második helyén, hogy ők lőtték a legtöbb és kapták a legkevesebb gólt.
Oxford városához köthető még egy maratoni FA Kupa párharc, ugyanakkor ebben nem az United, hanem a kisebbik együttes, az Oxford City volt érdekelt. A megismételt mérkőzések rendszere az 1871–72-es, vagyis első FA-kupa sorozat óta szerepel a versenykiírásban. Eredetileg annyi megismételt mérkőzésre került sor, ahányszor döntetlen született a kupacsatában. Ennek itta meg a levét az Oxford City és az Alvechurch, amikor 1971 őszén (a selejtező 4. körében) hat mérkőzést kellett lejátszaniuk, hogy eldöntsék, melyikőjük jut tovább a főtáblára.
"Az első meccs előtt nem is hallottunk egymásról, nemhogy az ellenfél játékosairól és edzőjéről, de még a másik klubról sem. A végére azonban szinte fejből feltudtam sorolni, hogy kik alkotják az Oxford City-t, kik a cserejátékosok és mikor születtek, de ez ugyanígy igaz volt fordítva is. Amikor a 6. alkalommal is kifutottunk a pályára, szinte már családias volt a hangulat:
- Helló Bill, hogy vagy?
- Köszönöm Pete, jól. És te? Hogy vannak a gyerkőcők?
Ilyesmi beszélgetések zajlottak a két gárda játékosai között..." - emlékszik vissza a végül továbbjutó Alvechurch akkori labdarúgója, Graham Allner, aki mind a 6 találkozót végigjátszotta.
Az 1991-es Arsenal-Leeds United meccsözön (négy találkozó húsz napon belül -0-0, 1-1, 0-0, végül a londoniak 2-1-re nyerték meg a negyedik találkozót) után az FA változtatott - ezentúl már csak egyszer lehetett megismételni a mérkőzést, a második alkalommal el kellett dönteni a párharcot.
Na de vissza az Oxford Unitedhez: szép emlék a drukkerek számára 1964 február 15-e, amikor a negyedosztály alsóházában kullogó kedvenceik 3-1-re kalapálták el az élvonal második helyén álló, válogatott játékosokat is a soraiban tudó Blackburn Rovers együttesét az FA Kupa 5. fordulójában.
Legnagyobb riválisuk kétségkívül a Swindon Town. Amikor véres rivalizálásról hallunk, akkor kevesünk lelki szemei előtt jelenik meg elsőre az Oxford United-Swindon Town összecsapás, pedig a Liverpool Echo szerint a legtöbb sárga és piros lapot ezeken a találkozókon kellett felmutatni, legalábbis az elmúlt 10 év angol rangadóit figyelembe véve. Az "A420"-as derbyn (a két várost összekötő autóút) 25 sárga, 3 piros és 2 kétsárgás piros villant az elmúlt 10 esztendőben, ami magában még nem lenne egy kimagaslóan magas szám, ha nem tudnánk, hogy ezalatt az idő alatt csak hatszor meccseltek egymás ellen a felek.
http://www.liverpoolecho.co.uk/sport/football/football-news/liverpool-vs-everton-derby-rank-12329258
"Eltiltották a csatárt a sikamlós banánügy miatt" - üvöltötték a bulvárlapok 2005 januárjában, amikor az Oxford United egykori csatárának játékjogát az idény végéig felfüggesztették. Julian Alsopot klubja már korábban kirúgta, mert a vezetőség tudomására jutott, hogy edzés közben elég bizarr tevékenységet folytatott egy banán és egy ifijátékos társaságában. Egyes jelentések szerint Alsop oda akarta dugni a banánt, ahol annak semmi keresnivalója nem volt. Az Oxford edzései elég unalmasak lehettek akkoriban, ha ilyen viccekkel kellett feldobni őket.
Ám tapló csatárokból azóta is van raktáron a Kassam Stadium környékén: ott van mindjárt Chris Maguire, aki a Peterborough United elleni bajnokin 1–1-es állásnál a 93. percben belőtte a mindent eldöntő büntetőt, majd játszott egy kicsit a kapus idegeivel.
Az Oxford United legismertebb "terméke" viszont kétségkívül az Atkinson fivérek, Ron és Graham. Előbbié a legtöbb pályára lépés (559 találkozó) rekordja, míg utóbbi a legtöbb Oxford United mezben szerzett gól (107) címének tulajdonosa. Kettőjük közül Ron lett az ismertebb, ám nemcsak azért, mert utána még edzői karrierbe is kezdett...
Gillingham
Egy helyi ificsapat, a Chatham Excelsior FC sikerein felbuzdulva gillinghami üzletemberek egy csoportja úgy döntött, itt az ideje alapítani egy labdarúgócsapatot, mely nagyobb bajnokságokba is benevezhet. 1893. május 18-án gyűlést tartottak, aminek eredményeképp létrejött a New Brompton FC. Az 1919/20-as idényben a Gillingham a Southern League első osztályának utolsó helyén végzett, de nem esett ki, mivel az első osztály csapataiból ekkor megalapult a Football League harmadosztálya.
A Division Three első szezonjában a csapat az utolsó helyen végzett. A helyzet a következő években sem javult számottevően, a klub rendszeresen a tabella alsó felében tanyázott. 1938-ban újra a harmadosztály déli csoportjának utolsó helyén végzett a Gillingham, így már ötödik alkalommal kellett a Football League illetékeseinek a bennmaradásáról szavazniuk. Ezúttal úgy döntöttek, hogy a Southern League-be száműzik a csapatot és az Ipswich Townt szavazzák be helyette a profik közé. A Gills azonban a következő években megerősödött és a Southern League legjobb csapatává vált.
1950-ben a Football League harmadosztályának déli csoportja 22-ről 24 csapatosra bővült, a plusz két beszavazott amatőr csapat egyike a Gillingham lett. Az együttes nyolc szezont töltött itt, majd 1958-ban a harmadosztály két csoportját összevonták és létrejött a negyedosztály is, melynek alapítótagja lett. 1964-ben, Freddie Cox irányítása alatt a klub bajnok lett a Division Fourban, így feljutott a harmadosztályba. A tabella élén a pontok tekintetében holtverseny alakult ki: a Gillingham és a Carlisle United is 60-60 ponttal állt, így a gólátlag döntött a bajnoki címről. A kék-fehérek 1,967 gólátlagukkal felülmúlták ellenfelüket, akik 1,948-as átlagot produkáltak. Mindezt úgy, hogy a Gillingham 59 lőtt és 30 kapott, míg a Carlisle 113 lőtt és 58 kapott góllal állt. Máig ez a legszorosabb és legvitatottabb feljutás a Football League történetében. 1987-ben a klub azzal került a címlapokra, hogy két egymást követő fordulóban is hatalmas verést mért ellenfelére: előbb 8-1-re legyőzte a Southend Unitedet, majd 10-0-ra kiütötte a Chesterfieldet. Ebben az időszakban olyan fiatal tehetségek játszottak a csapatnál, mint Steve Bruce vagy Tony Cascarino. Utóbbi játékos a Crockenhill csapatától érkezett, egy ládányi melegítőért cserébe.
A súlyos anyagi problémákkal küzdő csapat 1995 januárjában csődeljárás alá került és úgy tűnt, hogy az 1994/95-ös szezon után száműzik a Football League-ből őket. Júniusban azonban egy londoni üzletember, Paul Scally felvásárolta a klubot, ezzel megmentve azt a megszűnéstől. Scally azt a Tony Pulist ültette a kispadra, aki első szezonjában a második helyre vezette a Gillinghamet, így feljuttatva harmadosztályba. 1999-ben a másodosztályba is feljuthatott volna a csapat, miután bejutott a rájátszás döntőjébe, ahol játszott egy izgalmas és fordulatos kis meccset a Manchester Cityvel.
Röviddel a rájátszásbeli kudarc után Pulist botrányos körülmények között elküldte a kispadról a vezetőség, azzal az indokkal, hogy megszegte a szerződése feltételeit.
"Nem érdekel Pulis, és az sem, hogy mit kezd az életével. A leggonoszabb, legbosszúállóbb és legszemetebb ember, akivel valaha volt szerencsétlenségem együtt dolgozni vagy akár csak találkozni." - Scally véleménye a walesi trénerről.
A szerződés megszegős történetnek egyébként lehet valóságalapja is, ugyanis Pulisról az elmúlt napokban ilyen dolog látott napvilágot: http://mno.hu/foci/milliokat-fizethet-tony-pulis-a-crystal-palace-nak-1373737
De hogy kicsoda is ő valójában? Arról itt tudhatsz meg többet:
http://britannia.reblog.hu/senki-nem-akarja-hogy-ebben-a-ligaban-jatsszunk-a-pulis-magic-to
Az 1999/00-es idényben a gárda ismét kvalifikálta magát a rájátszásra döntőjébe, ahol a Wigan Athletic volt az ellenfele. A Wembleyben rendezett találkozó rendes játékideje 1-1-gyel zárult, a hosszabbításban azonban a Gillingham nyert 3-2-re, ezzel fennállása során először feljutott a másodosztályba, ahol 2005-ig sikerült maradniuk. A 2002/03-as szezonban a 11. helyen végeztek ott, ami az egyesület legjobb bajnoki szereplése. Azóta már a League One-ból is sikerült kétszer kizuhanniuk, 2013 óta szerepelnek újra itt.
A kék-fehérek tartják a Football League-ben az egy szezon alatt kapott legkevesebb gól rekordját, legalábbis a 46 mérkőzésből álló szezonok tekintetében. Az 1995/96-os idényben mindössze 20 gólt kapott a csapat, Jim Stannard kapus 29 mérkőzésen őrizte meg kapuját a góltól.
A rivális nélküli csapat: egy 2003-as, futballszurkolók körében végzett felmérésből az derült ki, hogy egy csapat drukkerei sem tartják kedvenceik első számú riválisának a Gillinghamet. Földrajzilag a Millwall található legközelebb a Gillingham csapatához, de állítólag régebben a Maidstone United volt a leggyűlöltebb csapat a Gills szurkolók körében, mielőtt az csődbe nem ment 1992-ben.
A Gillinghamet másfél évtizedig erősítő Mark Wheatherley a legtöbbet pályára lépő mezőnyjátékos a klub történetébe. Ő volt az, aki közel 9 kilométert gyalogolt a hóban a Wigan elleni 1987-es FA Kupa meccsre. Épp odaért, amikor bejelentették: a találkozó a pálya használhatatlansága miatt elmarad.
A Gillingham 11 olyan játékost tart számon, akit a Priestfield Stadionban (az együttes otthona 1893 óta) töltött ideje alatt hívtak be hazája válogatottjába. Egyes források szerint azonban Freddie Fox már nem volt a csapat tagja, amikor pályára lépett az angol válogatottban. 2006-ban a Trinidad és Tobagó-i Brent Sancho lett az első Gillingham játékos, aki világbajnokságon szerepelhetett. A Paraguay elleni csoportmeccsen az első gólszerző is ő lett, igaz, öngólt vétett.
Olyat már mindenki hallott, hogy szögletnél összeütközik két játékos. Néhányszor olyanra is volt már példa, hogy emiatt vissza is kellett vonulnia egy labdarúgónak. Na de olyat, hogy a két kapus ütközzön össze úgy, hogy az eset miatt az egyiknek szögre kelljen akasztania a kesztyűket? Pont ez történt a hazaiak kapuját örző Vince Bartrammal, amikor a 2003/04-es szezon elején rendezett Gillingham-Millwall bajnokin összeütközött azzal a Tony Warnerrel, aki a mérkőzés hajrájában feljött a szöglethez fejelni. Bartram olyan súlyosan eltörte a csuklóját, hogy az eset után már soha nem térhetett vissza a pályára.
Walsall
1888-ban alakult meg, Walsall Town Swifts néven, a Walsall Town FC és a Walsall Swifts összevonásával. 1896-ban változott a neve a mai napig használt Walsall FC-re. Címerükben egy fecske sziluettje látható, ezzel emlékezve arra, hogy a klub nevében korábban szerepelt a Swifts (fecske) szó. A csapat beceneve "The Saddlers", azaz a "nyergesek", ami arra utal, hogy Walsall városa korábban a nyereggyártás egyik központja volt.
Az együttes 1892-ben meghívót kapott a Football League-be és alapítótagja lett a Division Two-nak, ahol az 1898/99-es idényben hatodikok lettek, ami máig a legjobb bajnoki helyezésnek számít. Azonban néhány évvel később kiesőn helyen végeztek, és mivel nem szavazták vissza őket az akkori másodosztályba, így az 1900-as évek elejét kisebb ligákban (Midland League, Birmingham League, Southern League) töltötték. 1921-ben felvételt nyertek az újonnan alapult Third Division Northba, ami nagy utazási költségekkel is járt, mivel ők voltak a legdélebbi csapat. Egészen 1958-ig ezen a szinten maradtak, viszont a földrajzi fekvésük miatt közben átkerültek a South csoportba.
Nem számítottak élcsapatnak ezen a szinten sem, legtöbbször az alsóházban tanyáztak. 1952-ben, 53-ban és 54-ben is az utolsó helyen végeztek, míg 55-ben már utolsó előttiek lettek. 1958-ban megszűnt a North és South csoport, a helyét átvette egy egységes harmad- és negyedosztály. A Walsall a gyenge eredményeinek köszönhetően az utóbbiba nyert besorolást. Ez az állóvíz-felkavarás viszont jót tett a klubnak, ugyanis az 1959/60-as szezonban 102 gólt szerezve lettek bajnokok a negyedik vonalban, majd rá egy esztendővel másodikok a Third Divisonban, aminek köszönhetően majdnem 60 év után újra másodosztályú szezonra készülhettek a Wallsall házatáján. Először a 14. helyen végeztek, de a következő szezonban a rosszabb gólátlaguknak köszönhetően már búcsúzniuk kellett. Egészen 1988-ig nem is játszhattak másodosztályú mérkőzéseket, de ekkor is csak retúrjegyet váltottak, mert az utolsó helyet elérve azonnal mentek is vissza a harmadik vonalba. A Walsall a 2000-es évek elején élte sokadvirágzását, amikor 4 szezon erejéig (1999-2000 és 2001-től 2004-ig) újra a másodosztályban focizhattak. 2007-óta folyamatosan a League One tagjai, általában a középmezőnyben szoktak végezni, de tavaly egyetlen nyamvadt ponton múlt, hogy nem ők, hanem a Burton Albion lett a 2. helyezett és jutott így fel a Championshipbe. A Play off elődöntőben már csúnyán lepofozta őket a Barnsley, összesítésben 6-1 lett oda.
Noha sosem szerepeltek az élvonalban, a kupákban azért elkaptak néhány nagyhalat: 1933-ban 2-0-ra győztek le az abban az évben bajnokságot nyerő Arsenalt az FA Kupában. Ezt az eredményt mindmáig a sorozat legnagyobb meglepetései között tartják számon.
1975-ben a Manchester United és Newcastle United FA Kupából való kiejtése is nagy szenzációt keltett.
Az 1983/84-es szezonban újra az Arsenal volt az áldozat: ekkor a Walsall a Highburyben verte meg őket, majd a Rotherhamet is legyőzve bejutottak a Ligakupa elődöntőjébe, ahol a Liverpool várt rájuk. Az Anfielden 2-2-es döntetlenre végzett a két csapat, de az újrajátszott találkozón már érvényesült a szezon végén az angol bajnoki címet és a BEK-et is megnyerő 'Pool fölénye, Dalglishék 2-0-ra húzták be a meccset. Amennyiban a Walsall bejutott volna a döntőbe, akkor elindulhattak volna az UEFA Kupában.
1992-ben a Walsallt csak percek választották el attól, hogy japán felszámolóbiztosok vegyék át fölötte a hatalmat és csődöt jelentsenek, mert Terry Ramsden (a csapat akkori tulajdonosa) Tokiói értéktőzsdén jegyzett üzleti birodalma bedőlt. A klub bezárásának veszélye annyira valós volt, hogy a játékosokat már megkérték arra, hogy találjanak új csapatot maguknak, valamint a klub többi dolgozója is elkezdte kiüríteni az íróasztalát. Ekkor, az utolsó utáni pillanatban érkezett Jeff Bonser és vásárolta meg a klubot, melyet később a másodosztályba vezetett. Aztán 2010 áprilisában és májusában több szurkolói tüntetés is indult ellene. A békés tüntetések oka a Bescot Stadion ügye volt: a létesítmény ugyan a Walsall birtokában van, de a földterületet melyen áll, évi 360 ezer fontért bérelte a csapat egy cégtől, melynek mint kiderült, Jeff Bonser volt az egyik tulajdonosa. A legtöbb szurkoló úgy érezte, Bonser ezzel kizsákmányolja a klubot. A tüntetésekben való részvételért több szezonbérletes szurkoló is határozatlan idejű eltiltást kapott, ezért a szurkolók egy nagy, "Freedom of speech" (szólásszabadság) feliratú zászlót feszítettek ki a nézőtéren az egyik bajnokin, ezzel tiltakozva a társaikkal szembeni igazságtalan bánásmód ellen. A biztonsági őrök néhány perccel később leszedték a zászlót a lelátóról, tulajdonosát pedig erőszakkal kivezették a stadionból, majd később a klub ki is tiltotta onnan. Ezután több szurkolói közösség és újság is élesen bírálta a klub vezetőségét a történtek miatt. Bonserrel kapcsolatban már korábban is felmerült az a gyanú, hogy tulajdonképpen díjat szed saját csapatától azért, hogy az a saját stadionját használhassa, de sokáig tagadta ezeket a vádakat. Aztán 2011-ben mégis elismerte, hogy a Walsall annak az alapítványnak fizetett éves díjat, melynek ő és testvére voltak a tulajdonosai, de mindezt azért tette a klub, hogy visszafizesse azt a komoly összeget, melyet az alapítvány a stadionra költött. Így kell ünnepelt megmentőből gyűlölt közellenséggé válni. Ma is Jeff Bonser a Walsall tulajdonosa.
Kezdetekben földrajzi szempontból az Aston Villa, Birmingham City, Wolverhampton Wanderers és West Bromwich Albion voltak a Walsall legkomolyabb riválisai, de az említett csapatok az utóbbi évtizedekben rendre magasabb osztályokban szerepeltek, ezért közülük már egyik sem tekinti közvetlen riválisnak a Walsallt. A csapat sok szurkolója a Shrewsbury Townt tartja első számú riválisnak. Ez oda vezethető vissza, hogy a két klub rendszeresen parázs találkozókat játszott egymással a 70-es és 80-as években.
Northampton Town
A klubot 1897 március 6-án alapították, néhány helyi tanárnak és egy ügyvédnek köszönhetően. Becenevük "The Crobblers" (cipészek), ami a város híres cipőiparára utal. 1920-ig a Midland League-ben és Southern League-ben szerepeltek, onnantól kezdve pedig a Third Divison South tagjai voltak, egészen 1958-ig, amikor az új negyedosztályba nyertek besorolást. Ott egy 8. és 6. hely után a harmadik helyet csípték meg, ami feljutást ért. Azonban a harmadosztályban sem időztek sokat, ugyanis 1963 tavaszán megnyerték azt, így első alkalommal indulhattak el a másodosztályban. Első Second Divison szezonjukban 11. helyen futottak be, majd az ezüstérmet szerezték meg, így 1965 nyarán történetük első, és mint később kiderült, mindmáig utolsó élvonalbeli idényükre készülhettek. 1966 tavaszán az első-, 1967 tavaszán a másod-, míg 1969 tavaszán a harmadosztály 21. helyén végeztek. Összegezzünk tehát: a negyedosztályból eljutottak az élvonalig, majd onnan visszacsúztak megint a negyedosztályba, mindezt pedig 9 év leforgása alatt! Természetesen ez a mutatvány rekordnak számít.
Azóta a negyed- és harmadosztály között ingáznak. A 2015/16-os League Two szezont toronymagasan nyerték meg, 99 pontot szerezve. Amióta így nevezik a negyedosztályt (2004), azóta egyetlen együttes sem tudott ennyire sok pontot szerezni. A szezon közben és a feljutás kiharcolása után is videóüzenetet küldött nekik Shaquille O'Neal, akiről nem sokan gondolták volna, hogy a Northampton Town a kedvenc csapata. Bár elsőre érthetetlennek tűnik a kapcsolat, az angolok megfejtették a rejtélyt: O'Neal és a Northampton tulaja, Kelvin Thomas együtt vettek egy rádiótársaságot az Egyesült Államokban.
Az első világháború alatt rengeteg sportoló, köztük labdarúgó is feladta a karrierjét, hogy a hazájáért harcolhasson. Akadt egy brit zászlóalj, amit szinte csak futballisták alkottak. Bővebben itt olvashatsz róla:
https://en.wikipedia.org/wiki/Football_Battalion
http://elsovh.hu/cimborak-foldiek-es-sportolok-egy-zaszloaljban/
Ennek volt a tagja Walter Tull is, akinek neve nemcsak azért fontos, mert az első színes bőrű brit mezőnyjátékosként a Tottenhamben és a Northamptonban is megfordult, hanem mert ő volt az első fekete tiszt is a brit seregben – noha ezt a hatályban lévő szabályok tiltották. Életéről 2008-ban film is készült, Walter's War néven.
A Northamptonhoz köthető még, hogy a modern futballedzők egyik pionírja, Herbert Chapman itt kezdte meg menedzseri pályafutását. A históriák neki tulajdonítják a WM rendszer kitalálását, valamint az Arsenal nagycsapattá való felépítését.
Munkásságáról itt olvashattok:
http://fc-arsenal.hu/oldalak/36,herbert-chapman-a-legendas-menedzser-nehany-korszakalkoto-otlete.html
A Northampton Town mérkőzéseit egyébként megéri figyelemmel követni, mert rengeteg érdekesség szokott történni rajtuk. Elég ha a csak a közelmúltat vesszük figyelembe: a tavaly decemberi FA Kupa találkozójuk közben lángokba borult a stadion mögött található kocsma
https://twitter.com/ntfc/status/673157742731898880/photo/1?ref_src=twsrc%5Etfw
Aztán 1 héttel később egy ilyen szabadrúgás kombináció révén (a jelenet 0:29-nél látható) egyenlítettek a Luton ellen:
Majd januárban az 1974-es VB-n látott vicces jelenet ismétlődött meg az egyik bajnokijukon...
Eredeti:
És a másolat:
A nemrég rendezett Northampton Town-Peterborough United bajnokin pedig a vendégek egyik labdarúgója csapattársnak nézte a biztonsági őrt, így őt is be akarta venni az összjátékba. Zseniális!
Chesterfield
Bár a negyedik legrégebben alapított angol klub (1867-ben alapították), története nagy részében inkább alacsonyabb osztályokban szerepelt. Kezdetben csak kisebb ligákban, mielőtt 1899-ben megkapták a felvételt a Second Divisionba. 10 évet játszhattak ott, miközben többször is az újraválasztás mentette meg őket a kieséstől, egészen 1909-ig, amikor visszasorolták őket a Midland League-be. Ez idő tájt, 1919-ben változtatták a nevüket Chesterfield FC-re, előtte Chesterfield Town volt az csapat hivatalosa elnevezése. Még a klub szurkolóinak is megoszlik a véleménye arról, hogy az 1867-es, vagy az 1919-es alapítás a hivatalos. Az 1867-ben alapított Chestefield FC 1881-ben megszűnt, a Chesterfield Town pedig 1884-ben verbuválódott össze, egy krikett csapatból. Az ügy elég zavaros, mert nagyjából 5-6 Chesterfield nevű klub is létezett ekkor a környéken. Annyi azonban bizonyos, hogy az 1892/93-as szerelésük elég patentre sikeredett...
1921-ben újra felvételt nyertek a Football League-be (azon belül a harmadosztály északi csoportjába), ahol szokásukhoz híven 10 évet töltöttek el, mikor az 1930/31-es évad végén megszerezték az aranyérmet. Ez a szezon egyébként elég érdekesre sikerült, mert 8 Football League együttes is (Arsenal, Aston Villa, Sheffield Wednesday - első osztály, Everton - másodosztály, Chesterfield, Lincoln City, Tranmere Rovers - harmadosztály, Crystal Palace - negyedosztály) 100 rúgott gól fölött végzett, ami kimagasló rekordnak számít. A szakírók és a nagyöregek szerint is ekkor élte fénykorát a támadófutball Angliában. A másodosztályból hamar kipottyantak, hogy 3 Third Division idény után újra visszajussanak oda, 1936-ban. 1951-ig szerepeltek a Second Divisionban, a feljutástól gyakran csak néhány hely választotta el őket. Innentől számítva ... évig szerepeltek a harmadik ligában. Na vajon be tudjátok helyettesíteni, hogy mennyi lehetett az a bűvös szám? Úgy van, természetesen 10 év a helyes válasz! 1961-ben visszasorolták őket az újonnan alakuló negyedosztályba, itt viszont alaposan elszámolhatták a formaidőzítést, mert 9 év elteltével nyerték meg azt. A 70-es és 80-as éveket, két szezont leszámítva (1983/84 és 1984/85 -mindkettő negyedosztály) végig a Third Divisionban töltötték. Legnagyobb kupasikerüket ekkor érték el: 1981-ban megnyerték a mindössze 6 alkalommal megrendezett Angol-Skót kupát ( https://en.wikipedia.org/wiki/Anglo-Scottish_Cup ), többek között a skót rekordbajnok Rangerst is legyőzve. Így a Chesterfield lett a sorozat egyetlen olyan győztese, mely sosem játszott hazája élvonalában.
Az 1990-as évek első felében a negyed-, a másodikban pedig a harmadosztályban szerepeltek. Ezután viszont a rendkívül kiegyensúlyozott Chesterfield igazi jojó klubbá változott: 2000 óta 8 osztályváltást is produkáltak, mindet a harmad- és negyedosztály között... pedig mint tudjuk, régen erre pontosan 80 évet kellett volna várni a közép-angliai kisvárosban. Az FA Kupában a legjobb szereplésük 1997-re datálható, amikor egészen az elődöntőig meneteltek, ahol egy izgalmas kis csörtét nyomtak a Middlesbrough ellen.
A második mérkőzést azonban már elég simán, 3-0-ra húzták be Ravanelliék.
Olykor a posta is megpróbálja befolyásolni a bajnokságot, de hiába. Az 1972-es Boxing Day nagy nap volt Jim Brown számára, hiszen akkor debütált a Chesterfieldben, és az örömöt csak fokozta, hogy csapata 1-0-ra nyert. Annál inkább szomorú lehetett néhány nappal később, amikor kiderült, hogy bár klubja már december 22-én aláírta az Albion Rovers-szel a váltásról szóló papírokat, azok még a végső határidőig (december 28) sem érkeztek meg a szövetséghez, a posta karácsonyi leterheltsége miatt. Brown jogosulatlan játéka miatt így a meccset újra kellett játszani, ám a kapus másodjára is remekelt, a Chesterfield pedig újra nyert 1-0-ra.
Kevesen tudják, de Anglia a Chesterfieldnek köszönheti a legendás kapust, Gordon Banks-et. A világbajnok hálóőr itt nevelkedett 15 és 21 éves kora között, majd igazolt a Leicester City-hez. Mellette ismerősen csenghet még a korábbi Bolton csatár Kevin Davies neve is, akinek szintén a Chesterfieldből indult a pályafutása. Ő volt az, aki gólt szerzett, gólpasszt adott és öngólt is vétett ugyanazon a Premier League meccsen. Erre rajta kívül még Wayne Rooney és Gareth Bale volt képes a PL történetében.
A csapat egyébként nyáron elég furcsa sztorikba keveredett: először meghírdettek a szurkolóik között egy hazánkba szóló nyereményutat, de mivel csak 4-en jelentkeztek rá, ezért kitaláltak egy nyertest. A csapat mondjuk eredményesen használta ki a magyarországi edzőtábort: félrészegen kidobatták magukat a Szimpla Kertből.
Hátra van még néhány csapat, köztük a kétszeres FA Kupa győztes Bury, valamint a League One & Two érdekesebb játékosaink bemutatása. Ezen kívül még lesz néhány fura rekord, valamint nagy gólok és még nagyobb potyák. Nemsokára jelentkezem a folytatással.
Ezeket használtam fel a cikkem elkészüléséhez: a csapatok hivatalos online oldala és wikipedia cikkeik, 500 hihetetlen történet a futball világából, listák könyve: futball, nemzeti sport online, origo sport, football records in england
