focibolond

Ha az igazi rúgd&fuss fociért rajongsz, vagy egyszerűen csak cikin érzed magad, amikor a haverok éppen az Accrington Stanleyről diskurálnak, te pedig nem tudsz érdemben hozzászólni a beszélgetéshez, akkor bizony itt a helyed! Különös világ ez: errefelé még az unokád sem mossa le magáról a szégyent, ha szimuláláson érnek, ugyanakkor egy 4 gólos vereség után is taps kísérete mellett vonulhatsz le a pályáról, amennyiben a nagyérdemű úgy ítélte meg, hogy a nagy zakó ellenére az utolsó percig küzdöttél és mindent beleadtál. Itt nem találsz milliókért lötyögő sztárokat, akik már 0-2 után feladják és tartalék üzemmódba kapcsolnak... ellenben olyan tripla tüdővel megáldott keménylegényeket, akik Hasfelmetsző Jacknél is nagyobb priusszal rendelkeznek, annál inkább.

Na de milyen csapatok is találhatóak itt? Bizony eléggé vegyes a felhozatal: akad olyan, amely néhány éve még kétszer is döntőzött az FA Kupában (amiből az egyiket meg is nyerte), valamint a BL győztes Milan is csak hatalmas hajrával tudott ellenük egy döntetlent összehozni. Találunk még errefelé néhány éve stabil Championship csapatnak számító együtteseket, ugyanakkor sok olyat is, amelyek csak nemrég törtek ki az amatőr klubok közül. Végezetül pedig még itt vannak azok is, akik úgy tengették le fennállásuk 100-nál is több évét, hogy végig a harmadik-negyedik vonalhoz tartoztak és szinte semmi maradandót nem alkottak. Lesz szó vicces történetekről, furcsa klubvezetőkről és edzőkről, érdekes játékosokról és rekordokról, valamint egy kevésbé ismert, ugyanakkor rengeteg PL és Championship alapembert kinevelő akadémiáról is. 
Akkor vágjunk is bele! :)
http://billsportsmaps.com/wp-content/uploads/2016/09/2016-17_football-league-two_map_w-2016-crowds_titles_seasons-in-1st-division_s_.gif

Portsmouth

Nem is kezdhetném más csapattal a liga bemutatását, mint a nemrég még FA Kupa győztes és stabil PL középcsapatnak számító Portsmouth együttesével. Jelenleg ők a legmélyebbre süllyedt olyan csapat, amely angol bajnok tudott lenni: a 40-es évek végén ültek fel egymás után kétszer is Anglia trónjára. A két bajnoki cím mellett két FA kupa elsőség, meg egy Community Shield győzelem is díszeleg a csapat dicsőségtábláján. Ebben a sorozatban -mármint az FA Kupában- 1939-ben és 2008-ban értek fel a csúcsra. Előbbi azért érdekes dátum, mert a labdarúgás a második világháború kitörésével szünetelt Angliában, így a Portsmouth birtokolhatta legtovább a kupát, mivel a sorozat csak az 1945–46-os idényben tért vissza. A 2008-as sikernek köszönhetően pedig - történetükben először - kiléphettek az európai porondra. Legemlékezetesebb mérkőzésük az AC Milan elleni találkozó volt, ahol már 2-0-ára is vezettek az előtte másfél évvel még Bajnokok Ligáját nyerő gárda ellen, de Ronaldinho 84. és Inzaghi 92. perces találataival ki tudott egyenlíteni a Rossoneri.

Dupla fájdalom számukra, hogy amíg két déli csapat is a Premier Leagueben vitézkedik (Southampton és Bournemouth), addig ők a negyedik vonalban szenvednek. A legnagyobb riválisuk a Southampton, de pikánsak a Plymouth elleni mérkőzéseik is. Ez utóbbit egyszerűen csak "Dockyard Derby"-nek nevezik.  A történet röviden nagyjából ugyanaz, mint ahogy azt már megszokhattuk az ilyen lejtmeneteknél: túlköltekezés után (túlárazott játékosok vétele és magas fizetések) elmaradó bevételek, a hitelezők egyre nehezebb kifizetése, elmaradó játékosfizetések utáni szankciók és pontlevonások, kiárúsítás... szóval minden, amit egyik futballszurkoló sem szeretne látni a saját csapatánál.

A Pompey fanok viszont rendületlenül kitartanak a csapat mellett. Szinte nincs is olyan mérkőzés, amikor 15 ezernél kevesebben lennének a Fratton Parkban, de a nagyobb rangadókra összejön a 20-21 ezres teltház és az idegenbeli meccsekre is több ezren szokták követni a csapatot. Még a Harry Redknapp-éra alatt (2000-es évek közepe) arról is szó volt, hogy 35 ezer fősre bővíthetik majd a létesítményt,  ez azonban nem valósult meg. A Pompey 2018 április 5-én ünnepli majd fennállásának 120. évfordulóját, a vezetőség célja pedig az, hogy ezt már League One csapatként tegyék meg. Annyi biztos, hogy egy ilyen veretes múlttal és ennyire kitartó szurkolótáborral rendelkező csapatnak nem a negyedik vonalban van a helye.

Blackpool

Nemrég még ők is a Premier League-ben szerepeltek, igaz hogy csak 1 röpke szezon jutott nekik, a 2010/11-es. Egyébként hosszú évekig-évtizedekig stabil Championship csapatnak számítottak, tavaly azonban még a League One-ból is kiestek, így most ők is a profi ligák legalján (Angliában az első 4 osztály profi státuszú) vitézkednek. Hogy miként jutottak ide, azt Lac, a CRNiB egyik szerzője összefoglalta nekünk néhány hónappal ezelőtt. Ennél pontosabb és aktuálisabb írást szinte lehetetlen lenne róluk összedobni, ezért ajánlom a következő cikket azoknak, akik kíváncsiak rá, hogy miként tud egy PL csapat 5 év alatt a negyedik vonalig csúszni:
http://britannia.reblog.hu/a-rohado-mandarin---a-blackpool-vesszofutasa

Azt szinte mindenki tudja, hogy a karácsonyi meccseknek nagyon nagy hagyománya van Britanniában (Boxing Day), míg azonban régebben még 24-én és 25-én is játszottak meccseket, a második világháború után lépésről lépésre csökkent a karácsonyi mérkőzésszám. A váltás oka többek között a játékosok kérése volt, hogy családjukkal lehessenek karácsonykor, ráadásul a csökkentett üzemmódú helyi közlekedés sem segítette tízezrek eljutását a találkozókra. Az utolsó december 25-én rendezett angol bajnokira 1965-ben került sor a Bloomfield Roadon, a Blackpool pályáján. A hazaiak karácsonyi ajándéka egy 4:2-es Blackburn elleni győzelem volt a kilátogató 20 851 szurkolónak. 
Az elektronikus zene egyik legismertebb zenekara, a Tangerine Dream a Blackpool csapatának ragadványneve után ("a tengerpartiak") kapta a nevét.

Notts County

A Football League alapító csapatai között tartjuk számon az 1862 november 28-án létrehozott fekete-fehér színösszeállítású egyesületet, amivel a világ legrégebbi profi csapatának számítanak. Ez nem összekeverendő a világ első focicsapatával, az 5 évvel hamarabb alapított Sheffield FC-vel, amely az amatőr státuszú 8. osztályban szerepel. Ők voltak az egyik első olyan futballcsapat, amely fizetést adott a játékosainak. Igaz hogy a Magpies (a Notts County beceneve) maga mögött tudhat 30 élvonalbeli szezont is, de ezek mind az angol foci hőskorából származnak. Nagyon régóta a harmadik és negyedik vonal között ingáznak már, így nem világra szóló csoda az ő idei League Two tagságuk. Bár 2009 környékén a Notts County elnöke fejébe vette, hogy ő bizony néhány éven belül a PL-be juttatja a csapatot, ezért olyan arcokat hozott a csapathoz a negyedik ligába, mint Kasper Schmeichel (az érte a Manchester City-nek lecsengetett 1,5 millió font a legtöbb, amit egy League Two csapat valaha fizetett egy játékosért) vagy Sol Campbell, míg a kispadra nem mást, mint Sven-Göran Erikssont sikerült elcsábítani. Hiába nyerték meg a League Two küzdelmeit abban az évben, az elnök belátta: nem bírja pénztárcával ezeket a költekezéseket, így a nagy nevű játékosok 1 év után ugyanazzal a lendülettel távoztak is, Erikssonnal együtt. Ám nem ez volt a klub történetének legnagyobb húzása az átigazolási piacon: hatalmas meglepetést keltett a futball világában, mikor az angol válogatott gólvágója, a 28 esztendős (vagyis messze nem pályafutása végén járó) Tommy Lawton akkori brit átigazolási rekodnak számító 20 ezer fontért az élvonalbeli Chelsea csapatától a harmadosztály középmezőnyében szerénykedő Notts Countyhoz igazolt. Ő volt az első harmadosztályban játszó labdarúgó, aki válogatott lehetett: négy alkalommal is a Notts Countyból hívták be a nemzeti tizenegybe. Ez nagyjából olyan lehetett abban az időben, mintha most Daniel Sturridge vagy Harry Kane a Port Vale/Fleetwood Town csapatához igazolna.

 

Hozzájuk köthető még, hogy az olasz rekordbajnok Juventus miattuk tért rá a fekete-fehér színösszeállításra: A Torinói gárda a kezdeti években rózsaszín mezben játszott, ám 1903-ban elrontották a mezrendelésüket és véletlenül a Notts County fekete-fehér mezeit szállították le nekik. Ez viszont nem szegte kedvüket a Juventus vezetőinek, a mérkőzést lejátszották ebben a színösszeállításban, aztán annyira megtetszett nekik a dolog, hogy a mai napig ezt használják. 
Minden valamire való angol csapat (pláne ha ilyen gazdag múlttal rendelkezik) feltud mutatni legalább egy neves szurkolót, a Notts County viszont kivételt jelent. Bár a krónikák feljegyezték, hogy ha híres nem is, hírhedt drukkerük azért nekik is akadt: Dr. Harold Shipman, az angol történelem legszörnyűbb sorozatgyilkosa (aki pszichopata orvosként 236 embert küldött a halálba) gyerekkorában rajongott a Notts Countyért. Ezért a rivális Nottingham Forest szimpatizánsok gyakran illetik a Countyt a "gyilkosok klubja" becenévvel.
A Notts County és a következő sorokban bemutatandó Grimsby Town igazi "Yo-yo club"-nak számítanak. Náluk többször egyik csapat sem kényszerült osztályváltásra angol földön. Mindkét egyesület szurkolói 13 feljutásnak örvendhettek és 16 kiesés miatt szomorkodhattak.
https://en.wikipedia.org/wiki/Yo-yo_club#England

Plymouth Argyle

Ha csak a múlt számítana a fociban, akkor nekik is inkább a League Oneban vagy a Championshipben lenne a helyük, még úgy is, hogy a PL-ben sosem szerepelt a Green Army. Ezzel Plymouth számít a legnagyobb lakosságú (260 ezer fő) angol városnak, amely még nem indíthatott élvonalbeli csapatot. Az itthoni futballkedvelőknek onnan lehet ismerős ez a csapat, hogy több magyar játékos is megfordult errefelé a közelmúltban, még a Championshipes időkben: Buzsáky Ákos 102, Halmosi Péter 66, Tímár Krisztián pedig 91 tétmeccsen léphetett pályára a klub színeiben. Utóbbit még meg is választották a 2008-as év legjobb Plymouth játékosának, de a legnagyobb kaszálásuk is magyar játékoshoz köthető: 2008 nyarán 2,5 millió fontért adták el a Hull City csapatának Halmosi Pétert, ezáltal a jelenleg Haladásban szereplő magyar játékos az, akiért a Plymouth a legtöbb pénzt kapta 130 éves fennállása alatt.

Olyan játékosok húzták magukra a délnyugat Anglia csücskében található egyesület mezét, mint például Bruce Grobbelaar, Peter Shilton, Paul Mariner, vagy a hajviseletéről is ismert (mindig az aktuális csapatának mezével megegyező színre festette a haját) Taribo West. Tavaly és tavalyelőtt is bejutottak a play-offba, ám előbbi évben az elődöntőben véreztek el a Wycombe ellen, majd most tavasszal az AFC Wimbledon győzte le őket a döntőben. Az egyik legszűkebb játékoskerettel vágtak neki a szezonnak, ám így is magabiztosan vezetik a bajnokságot.
Alább pedig egy trükkös-legurítós tizi Johnny Newman és Mike Trebilcock kopodrukciójával Plymouth mezben 1964-ből, amikor még a Cruyff-Olsen duó előbbi tagja az ifik között villogott, míg Jesper maximum a dán óvodák kapusait riogatta. 

Newman három évvel korábban is benne volt egy ilyen akcióban, akkor Wilf Carter volt a társa az Aston Villa ellen a Ligakupa harmadik fordulójában, a különleges megoldás azonban hiábavaló volt, az Aston Villa jutott tovább és végül meg is nyerte a sorozatot.

Luton Town

A klub beceneve a Hatters (kalaposok), ami a város múltjára utal, ahol a 17. század óta komoly kalapgyártás folyik. A szintén nem fiatalnak számító (1885 április 11 óta léteznek) Luton Town 1988-ban érte el a legnagyobb sikerét, miután a Ligakupa döntőjében 3–2-re legyőzte az Arsenalt. A sorozatban egy évvel később is eljutott a döntőig, ám ekkor vereséget szenvedett a Nottinghamtől. 
A 80-as években még stabil elsőosztályú csapatnak számítottak és pont a leges-legrosszabbkor sikerült elbúcsúzniuk az élvonaltól: az 1991/92-es szezonban maradtak le 2 ponttal a már bennmaradó Coventry mögött, pont abban a szezonban, amit követően elstartolt a Premier League. Azóta folyamatos lejtmenetben vannak, bár 10 évvel ezelőtt még lehúztak 2 szezont is a második vonalban, de pénzügyi gondok miatt (nahát, ki gondolta volna...) innen már csak lefelé vezetett az út. A 2008/09-es szezonnak például nem kevesebb, mint 30 pont levonással kellett nekivágniuk a negyedosztályban! Természetesen nem is sikerült a bennmaradás, így a klub életében először jöhetett néhány év a Conference Premierben, miután 124 éves történetükben mindig a profik között szerepeltek. Onnan 2014-ben tudták visszaverekedni magukat a League Twoba, ahol stabilan azon csapatok közé tartoznak, amelyek épphogycsak 1 paraszthajszálnyival, de mindig lemaradnak a rájátszást érő helyek eléréséről.

Meg kell még említeni a közelmúltból, hogy 2013 januárjában kiejtették az FA Kupából az akkor PL-ben szereplő Norwich City csapatát, ezzel egy új rekordot állítottak fel: Azelőtt soha nem fordult még elő olyan, hogy Premier League csapat kiessen egy Non-League (így nevezik az ötödik vonalban, vagy annál lejjebb szereplő fél-profi és amatőr egyesületeket) gárda ellenében a világ legrangosabb kupasorozatában.

 

Ha Luton Town, akkor a következő két játékos kötezelő tananyag: az egyszeres válogatott csatár Joe Payne azt a tettet hajtotta végre, hogy egy mérkőzésen 10-szer is bevette az ellenfél hálóját, ami természetesen mai napig angol rekord. Az elszenvedő fél a Bristol Rovers csapata volt, 1936 április 13-án egy 12-0-ás harmadosztályú bajnokin. A meccsel foglalkozó újságcikkek egyszerűen csak a frappáns "Bristol Rovers feel the Payne" címekkel jelentek meg, kihasználva azt, hogy a 10 gólos játékos neve rímel a pain szóval, ami szenvedést, fájdalmat jelent.
Ott van még minden idők egyik legjobb kapus-csatára, Tony Read, a Luton Town hatvanas évekbeli csapatának kulcsjátékosa. Sérülések miatt találta magát támadóként a kezdőcsapatban az 1965–1966-os szezonban, ahol azonnal mesterhármast lőtt a Nottsnak, csapata pedig 5:1-re nyert. A mezőnyben is ragadt arra az idényre, végül 20 mérkőzésen 12 gólt szerzett. Aztán a következő szezonban visszavette a kesztyűt és még hat évig védte a Luton kapuját. A szurkolók a mai napig emlegetik elképesztő idényét.

Friss hír velük kapcsolatban, hogy új, 17500 fős stadionban képzelik el a jővöt, miután rendre 70-80%-os kihasználtsággal fejeznek be minden szezont a mostani otthonban, az 1905 óta használt 10 ezres Kenilworth Roadon, amely pályát egyáltalán nem zárta a szívébe a Manchester City, de legfőképpen Denis Law. Történt ugyanis, hogy egy 1961-es FA Kupa meccsen a későbbi skót aranylabdás 69 perc alatt 6 gólt is berámolt a City mezében, amikor a játékvezető a pálya használhatatlansága miatt lefújta a meccset. Az újrajátszott találkozó 3-1 lett, a Luton javára.
http://www.bbc.com/news/uk-england-beds-bucks-herts-37978915

Leyton Orient


Ők és a Barnet képviselik Londont ebben a ligában. A szezon kezdete előtt sokan a Leytont tartották az egyik legnagyobb esélyesnek a feljutásra, valamint a Transfermarkt is az ő keretüket taksálja a legtöbbre. Ehhez képest hatalmas csalódás, hogy jelenleg a kiesés ellen harcolnak. Az emberek azt hiszik, hogy csak olyan csapatokról készülhet film, mint a Manchester United vagy a Real Madrid, ám az majd az írásomból kiderül, hogy több angol kiscsapatot, így a Leyton Orientet is filmvászonra vitték már: 1995-ben a csőd szélén állt a klub, megmenekülésükről pedig egy "Orient, Club for a Fiver" nevű dokumentumfilm készült. A cím onnan ered, hogy Barry Hearn 5 fontért vásárolta meg a klubot, miután az akkori elnök, Tony Wood ruandai kávéültetvényei tönkrementek az afrikai országban zajló polgárháborúknak köszönhetően.
 

A fővárosi gárda soha nem nyert semmit és az élvonalba is csak egyszer jutottak fel (1962/63), ám onnan tökutolsóként azonnal ki is estek. Megemlítendő még velük kapcsolatban, hogy innen vonult vissza az angol válogatottsági rekorder Peter Shilton az 1996/97-es szezonban. Ám a 125-szörös válogatott Shilton csak a szezon elején védhette a Leyton kapuját, ugyanis az akkori edző (Tommy Taylor) néhány mérkőzés után a kispadra száműzte a veteránt. Az ok pedig a következő volt: a tréner szerint túl gyengék voltak Shilton kirúgásai. Úgy látszik már Guardiola előtt is léteztek edzők, akiknél csak sokadlagos szempont volt az, hogy a kapusuk milyen hatékonyan véd.

Az egyik legpofátlanabb átigazolási történetnek ők voltak szenvedő alanyai: 1925-ben - amikor még kicsit lazábbak voltak az átigazolási szabályok, mint manapság- Albert Pape a Clapton Orienttel (a Leyton jogelődje) érkezett meg az Old Traffordra a Manchester United elleni meccsre, ám egy órával a kezdés előtt bejelentették, hogy a csatár a vörös ördögökhöz igazolt és már ezen a bajnokin is az ő színeikben játszik. Pape ráadásul nem csupán pályára lépett a néhány órával előtte még saját csapatának számító Orient ellen, hanem be is talált...
Azonban olyan is akadt, amikor a kezdetleges szabályokból profitálni is tudott az Orient: a múlt század elején a szabályok még kevésbé védték a kapusokat, amit a Barnsley kapuját védő Frederick Mearns is megtapasztalt, amikor a Clapton elleni meccsen némi kavarodást és rugdosódást követően hiába kaparintotta meg a labdát, az Orient egyik játékosa a lábánal fogva behúzta a gólvonal mögé. A gólt megadták!
A csapat legidősebb szurkolói sokáig emlegettek egy 1931 karácsonyán lejátszott meccset, ahol a Clapton játékosai olyan másnaposan léptek pályára, hogy esélyük sem volt a győzelemre a Bournemouth ellen. Szenteste ugyanis együtt ünnepeltek, ahol a menedzsertől kapott hordó sörtől alaposan berúgtak. Ted Crawford csatár később úgy emlékezett vissza a mérkőzésre, hogy minden egyes fejeléskor két labdát látott, valamint egyszer össze is esett a pályán. Ennek fényében nemcsak az a csoda, hogy a meccset mindössze 2-1-re veszítette el a csapat, de az is, hogy másnap Bournemouth-ban sikerült 1-0-ra nyerni.

A klub elnöke 2014 óta az olasz Francesco Becchetti, aki egy kiapadhatatlan aranybánya, legalábbis a bulvárlapok számára: volt hogy egy olasz valóságshow győztesét akarta jutalmazni egy Leyton Orientes szerződéssel, de amikor nagyon rosszul ment a játék a csapatának, akkor minden játékosnak -valamint az edzői stábnak is- ugyanabban a négycsillagos hotelben kellett aludnia az ő döntése miatt (talán így majd jobban összeszoknak a srácok), de olyan is előfordult, hogy egy megnyert meccs után veszett össze a Leyton másodedzőjével (akit azóta már megtett első számú trénernek, csak hogy utána néhány hónappal már ki is rúgja), majd egész egyszerűen hátsón rúgta őt. Aztán a sajtó felé azt kommunikálta Becchetti úr, hogy ő csupán így ünnepelte a győzelmet.

Crewe Alexandra

Egyetlen Football League Trophy győzelem és 0 szezon az élvonalban... mindössze ennyit tud csak felmutatni a Crewe Alexandra 139 éves létezése óta. Ám az ok, amiért mégis írok most róluk, az a klub kiváló akadémiája. A Crewe Alexandra utánpótlásképzését rendre a ködös Albion 5-10 legjobbja közé sorolják a futballszakértők, rajtuk kívül ezekre a listákra csak PL és Championship csapatok szoktak felférni. Többek között Dean Ashton, Danny Murphy, Seth Johnson vagy Rob Jones is itt tanulta a legnépszerűbb sportág alapjait, de David Platt, Neil Lennon, Robbie Savage vagy Geoff Thomas is itt kapott lehetőséget a bizonyításra a felnőtt futballban, miután más csapatok akadémiái nem láttak bennük fantáziát. Rajtuk kívül még sok olyan játékos kezdte itt, akik később alapemberei lettek első- és másodosztályú csapatoknak: Nick Powell, David Vaughan, Billy Jones, Ashley Westwood, Luke Murphy, Ben Marshall, Nicky Maynard, Rob Hulse, Dele Adebola... Mindezt úgy, hogy fennállásuk óta össz-vissz 10 év kivételével mindig a harmadik-negyedik vonal között ingáztak. Így talán joggal nevezhetjük őket a Football League Southamptonjának. 
A csapat nem sokkal megalapítása után vette fel a Crewe Alexandra nevet, előtte Crewe Football Club néven játszott. Egyes vélemények szerint a csapat közvetlenül Alexandra hercegnőről kapta az új nevét, mások szerint azonban ez egy utalás arra a Pub-ra ("the Princess"), melyben néhány sportszerető fiatal fejéből kipattant az ötlet, miszerint külön kellene válni a város sikeres krikett csapatától és alapítani egy futball szakosztályt is. 
Legnagyobb riválisuk a Port Vale és a Stoke City. Mindenképp meg kell említeni Dario Gradi nevét, hiszen ő már szinte egybeforrt a csapattal: 1983-tól 2007-ig megszakítás nélkül volt a csapat menedzsere, jelenleg pedig az akadémiát igazgatja.

Ők játszották minden idők talán legismertebb angol negyedosztályú mérkőzését: 1987 májusában járunk, a Crewe már bebiztosította bennmaradását és az utolsó fordulóban ahhoz a Torquay Unitedhez utazik, amely a Lincoln Cityvel és az azóta már PL-ben szereplő Burnleyvel csatázik a kiesés elkerüléséért. A mérkőzésből már csak alig néhány perc volt hátra, amikor 2-1-es Crewe vezetésnél egy Bryn nevű rendőrkutya combon harapta a bedobásra készülődő Jim McNicholt, akinek az ápolása miatt a játékvezető a tervezett 1-2 perc helyett muszáj volt 4-et hosszabbítani. A ráadás utolsó pillanataiban a Torquay egyenlített, így a Lincoln City esett ki. 
 

Yeovil Town

A csapatot 1895-ben alapították és 108 évet kellett várni, mire 2003-ban feljutottak a profik közé. A The Football League-en kívül töltött időszaka alatt a Yeovil az egyik legsikeresebb "giant-killer" csapat volt az FA Kupában, több meghatározó nagynevű gárdát is legyőzött ekkortájt. Az egyik legemlékezetesebb az 1949-es szereplés volt, amikor a Town 2-1-re legyőzte a Sunderlandet a negyedik fordulóban, majd 81 ezer néző előtt léphetett pályára a Manchester United ellen a Maine Roadon. Nagyobb sikereikhez tartozik még, hogy 2002-ben megnyerték az FA Trophy sorozatot, mely egy olyan kupasorozat, amelyben az ötöd-, hatod-, heted- és nyolcadosztályú csapatok indulhatnak.
Jelenleg ők Somerset megye egyetlen profi labdarúgócsapata, a menedzser pedig a mindössze csak 36 esztendős Darren Way, aki egy szezont leszámítva egész pályafutását a Yeovil Townnál töltötte.
A 40 ezres kisváros gárdájának a legnagyobb tette az volt, hogy 2013 tavaszán úgy vívták ki a Championshipbe való feljutást, hogy az egyik legkisebb költségvetéssel és legalacsonyabb átlagnézőszámmal rendelkeztek a League One akkori szezonjában.
A transzferhajrát viszont néha elég nehezen bírják idegekkel...
http://www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/anglia-feszult-a-transzferhajra-az-ablakon-repult-a-faxgep-kep-2481205

Exeter City

Gyakori szereplői angol focival kapcsolatos beugratós kvízjátékoknak, ugyanis a csapat stadionját St James Parknak nevezik, amelyet könnyen összekevernek a Newcastle United otthonául szolgáló St James' Parkkal. A menedzser a máltai születésű Paul Tisdale, aki 2006 június 26-a óta irányítja az Exetert. Ezzel ő a második legtöbb ideje ugyanannál a profi ligában szereplő egyesületnél dolgozó menedzser Angliában, az első természetesen a 20 éve az Arsenalnál tevékenykedő Arséne Wenger. Az Exeter City azon egyre növekvő csapatok táborába tartozik (legalábbis az angol alacsonyabb ligákat figyelembe véve), mely saját szurkolói kezében van. Az Exeter City Supporters' Trust 2000-ben jött létre, a klub szavazati jogainak 54%-át ők birtokolják. A csapatot még 1901-ben alapították St. Sidwell's United-ként, 1904-től viselik az Exeter City nevet. Kezdetben alacsonyabb, térségi ligákban szerepeltek. Nagyjából az 50-es évek óta a harmadik, negyedik és ötödik vonal között ingáznak, még a másodosztályba sem jutottak fel. Az egyesületnek akad egy furcsa fogadási szériát követő szurkolója is, akiről az elmúlt napokban sokan olvashattatok a magyar médiában is. 
http://www.hatharom.com/2016/10/18/nyolc-eve-minden-meccsre-ugyanazt-tippeli-megis-brutalis-pluszban-van

Accrington Stanley

Az észak-angliai egyesület igen kalandos múlttal rendelkezik. Ahhoz képest, hogy egy 50 ezres kis Lancashire-i városról beszélünk, már 1878-ban megalapították a csapatot. A Football League egyik alapítójának számító Accrington nevű futballklub csupán öt évig létezett, de ezalatt végig az első vonalban játszott. Az 1893-ban megszűnt egyesületet csak 1921-ben követte az Accrington Stanley, amely szintén dicstelen véget ért: az első olyan futballklub volt az angol foci történetében, amely szezon közben lépett vissza, 1962 márciusában. Az "új" Accrington Stanley időszámítása 1968-ban kezdődött. Ezen sorok olvasása után nem csodálkozik rá az ember, ha a klub hivatalos honlapjára érve egy "The club that wouldn't die" mottó díszeleg, valamint a stadionjuk bejáratánál is ki van feszítve ez a mondat. Manapság már nagyítóval kell keresni a hazai játékosokat az angol csapatokban (már legalábbis ami a PL-t és a Championshipet illeti), de az Accrington Stanley már évtizedekkel ezen jelenség előtt felállított egy furcsa rekordot: a klub 1955-ös kezdőcsapatában csakis skót játékosok szerepeltek!

Ők az egyik, hanem a legérdektelenebb Football League szereplő csapat Angliában, mivel itt járnak a legkevesebben mérkőzésre a profi csapatokat figyelembe véve: az átlagnézőszámuk egyik szezonban sem emelkedik 2 ezer fölé. Igaz tavaly megtört a jég és hosszú évek után először történt meg az, hogy a Stanley meccseinél még kevesebben látogatták valamelyik másik klub stadionját. A Morecambe csapatával esett meg ez a csúfság.
Az Accrington Stanley nevét a 80-as években ismerte meg az angol közvélemény, egy vicces tejreklámnak köszönhetően. A reklámban kisfiúk beszélgetnek:
"Van valami üdítő itthon?
– Nincs, csak tej.
– Tej? Fúújjj!!
– Pedig ezt issza Ian Rush is.
– Ian Rush?
– Igen. És azt mondta, hogy muszáj sok tejet innom ha jó futballista akarok lenni, különben csak az Accrington Stanley fog leigazolni.
- Accrington Stanley? Az meg mi a franc???"

Hartlepool United

A csapat beceneve a "Monkey Hangers", vagyis a "majom akasztók". A legenda szerint a napóleoni háborúk idején egy francia hadihajó Hartlepoolhoz közel zátonyra futott. A halászok a hajó roncsai között egy majmot is találtak, s mivel öltözéke miatt francia kémnek vélték, felakasztották. Mivel korábban még nem láttak majmot, így fordulhatott elő, hogy alacsonynövésű embernek hitték a zátonyra futott hajó szerencsétlenül járt utasát.

Itt kezdte meg edzői pályafutását a legendás Brian Clough, aki 1965 és 67 között irányította a csapatot. Az 1908-ban alapított klub egész történetében alacsonyabb ligákban szerepelt, a harmadosztálynál feljebb sosem jutott. Ahhoz képest azonban elég sok érdekes hírt szolgáltattak már a lapoknak. Mindjárt ott van kezdésnek Fred Wesgarth esete (ő volt a Hartlepool menedzsere 1943 és 57 között), aki csirkéket tartott a stadion lelátójának födéme alatt: minden meccs előtt hazavitte a szárnyasokat, majd hétfőn visszatért velük. Viszont ennél is nagyobb visszhangott keltett az, amikor Angus a majom, a Hartlepool kabalaállata - pontosabban az őt megszemélyesítő Stuart Drummond- úgy döntött, indul a polgármesteri választásokon. A vicces PR-trükknek szánt kampány ellenére (pl. ingyen banán az iskolásoknak) Angus a majom megnyerte a választásokat, sőt, 2005-ben és 2009-ben is ő söpörte be a szavazatok döntő többségét! Legnagyobb riválisuk a Darlington FC, a legismertebb szurkolójuk pedig a Sky Sports Soccer Saturday című műsorából jól ismert Jeff Stelling, de állítólag az Iron Maiden gitárosa, Janick Gers is a Hartlepool United sikereiért szorít. Ha pedig már a Hartlepool szurkolóknál tartunk: a kikötőváros csapatának drukkerei körében évtizedes hagyománya van a beöltözésnek. 1987 óta minden alkalommal valamilyen vicces maskarába bújva zárják a szezont.
http://www.nemzetisport.hu/sportszelep/talpig-torpben-mentek-londonba-a-hartlepool-drukkerei-kepek-2129066

Cheltenham Town

A Cheltenham Town csapatát 1887-ben egy helyi futballkedvelő tanár, névszerint Albert Close White alapította. Nemrég még együtt szerepeltek a Leicester City csapatával a harmadosztályban, ami egyébként a legmagasabb szint volt, amelyet a Robins (vörösbegyek) becenévre hallgató -a leggyakoribb becenév a futballban, rajtuk kívül még többek között a Bristol Cityt, Charlton Athleticet és a Swindon Townt is ezzel a jelzővel illetik- egyesület elért. Ez jól látszik abból is, hogy legnagyobb riválisuk a jelenleg hatodosztályban szereplő Gloucester City.
Azóta előbbi angol bajnoknak vallhatja magát, míg a Cheltenham megjárta az ötödosztályt is, onnan jutottak vissza tavasszal. A városban már a klub létezése előtt is történtek a labdarúgás szempontjából jelentős dolgok, a jegyzőkönyvek szerint például 1849-ben itt játszották le az első olyan mérkőzést, ahol három játékvezető is jelen volt: kettő a pályán és egy a lelátón. 
Tavasszal egy végletekig kidolgozott szabadrúgás-kombináció elkövetése miatt járták körbe a netet.
 

Carlisle United

Csupán egyetlen egy szezont tölthettek a legmagasabb szinten, rajtuk kívül még a Barnsley, Swindon Town, Northampton, Glossop North End és a néhány sorral előbb említett Leyton Orient csapatai mondhatják el magukról ugyanezt a "bravúrt". A Cumbria megyében található városka gárdája arról híres leginkább, hogy valami elképesztően rossz helyen fekszik a csapat stadionja, amely egyébként Anglia legnagyobb olyan stadionjának számít, amelyben nem csak ülőhelyek találhatóak. A Brunton Parkot már többször is elöntötte a medréből kilépő Petteril folyó, 2005-ben például 20 millió liternyi vízzel elárasztva a létesítményt. 2015 decemberében pedig az észak-angliát sújtó özönvízszerű esőzés miatt került víz alá. Ekkor a klub elnöke, Andrew Jenkins végső elkeseredésében a PL klubok felé fordult, hogy segítsenek rajtuk, mert nem fogják tudni önerőből kifizetni a Brunton Park nagyjából 3 millió fontos rendbetételét. Hogy mit kaptak cserébe? 18 élvonalbeli klub még válaszra sem méltatta őket, a Sunderland küldött 3 belépőt egy Manchester City elleni bajnokira, az Everton meg néhány emléktárgyat. Végül is érthető a dolog, nehéz időket élnek mostanában a Premier League csapatok, némelyik kiesés ellen menekülő klub alig tud rongyos 20-30 millió fontokért játékosokat igazolni.

Az 1904 májusában alapított kék-piros színeket viselő együttesnél kezdte a felnőtt pályafutását Peter Beardsley, Steve Harkness, Matt Jansen, Bill Shankly (játékosként és edzőként is első állomása volt), valamint a bedobások koronázatlan királya, Rory Delap is.

 

Mindezek ellenére talán Jimmy Glass neve vésődött be a legjobban a Carlisle szurkolók szívébe. Jimmy Glasst valószínűleg nem sok ember ismerte volna meg, ha nem rúgja meg élete egyetlen gólját. A szinte egész pályafutását cserekapusként töltő portást a Swindon Town együttese 1999-ben adta kölcsön a Carlisle United csapatának három héttel a szezon vége előtt, mivel annak sérülések miatt teljesen elfogytak a kapusai. Az utolsó fordulóban a Carlisle-nak nyernie kellett a Plymouth ellen ahhoz, hogy bennmaradjon az angol negyedosztályban. Az utolsó másodpercekre 1-1-es állással és Carlisle szöglettel fordultak a csapatok, a 4 perc hosszabbítás már lejárt, de a játékvezető még engedélyezte a hazaiaknak a pontrúgás elvégzését. Aztán jött Jimmy Glass! Jellemző a klubvezetők könyörtelen természetére, hogy a közönségkedvenccé vált kapust nem marasztalták, aki így visszakerült a Swindon csapatához.

Barnet FC

A másik fővárosi klub a Leyton mellett. Az Arsenal szimpatizánsoknak valószínűleg nem cseng ismeretlenül a nevük, hiszen sokáig bevett szokás volt az, hogy a két fővárosi csapat egymás ellen kezdi meg a felkészülési időszakot júliusban az Underhill Stadionban (a Barnet otthona 1907 és 2013 között), egy barátságos mérkőzésen. A narancssárga-fekete színösszeállítású gárda (innen ered a méhecskék becenév) 128 éves múltra tekint vissza, ám folyamatosan alsóbb ligákban szerepeltek ezen idő alatt. Jimmy Greaves, Mark Lawrenson vagy Dougie Freedman is magára húzhatta néhányszor a méhecskék mezét, míg az aktív játékosok közül Yannick Bolasie, Albert Adomah és Jason Puncheon is erősítette az észak-londoni csapatot.

Legnagyobb sikerüknek az számít, hogy 3 alkalommal is megnyerték a Football Conferencet, vagyis az ötödosztályt, valamint van egy FA Trophy sorozatban szerzett ezüstérmük is, még a 70-es évekből. Nemrég még Edgar Davids is megfordult itt, mint játékosedző, ám a Barnet legbizarabb menedzsere kétség kívül a furcsa szokásairól ismert Barry Fry volt, aki összesen 14 évig (1978 és 85, valamint 86 és 93 között) irányította őket. Ami pedig a fura dolgait illeti: volt olyan, hogy a rendőrök hajnal 4-kor azon kapták rajta, hogy Barnet pályáján nyírja a füvet egy rangadó előtti napon (állítás szerint nem tudott aludni, így hát kijött valami értelmeset csinálni), de a Birmingham menedzsereként egy médium tanácsára mind a négy szögletzászlónál vizelt egyet, hogy így vegye le az állítólagos rontást a csapat stadionjáról. Természetesen ezt az embert muszáj volt filmvászonra vinni az utókor számára, így ha van egy nagyon felesleges 1 órátok, amit egy artikulálatlanul "fuckoló" Football League edzőzseni társaságában töltenétek el, akkor ez a ti videótok lesz:
 

Doncaster Rovers

A Doncaster Rovers csapatát a helyi vasúttársaság egyik dolgozója, Albert Jenkins alapította 1879 szeptemberében. Azon rikta helyek egyike, ahol a gyengébbik nem focija uralja a várost: a Doncaster Rovers Belles a szigetország legsikeresebb női futballcsapata.
Különös lehet, de az egy bajnoki szezonban elért legtöbb győzelem (33 db, 1946/47-es harmadosztály) és legtöbb vereség (34 db, 1996/97-es harmadosztály) elérése is hozzájuk köthető. Ha a sorminta nem változik, akkor a 2046/47-es évadban jó sok döntetlent láthatnak majd a Doncaster szurkolói...

A menedzser az a Darren Ferguson, aki egy bizonyos Sir Alex Ferguson fia.
Nagyot meneteltek a 2005/06-as Ligakupában, ahol a Manchester Cityt és az Aston Villát is két vállra fektették, ám a legjobb 8 között hiába vezettek kétszer is az Arsenal ellen, mindkétszer egyenlíteni tudtak az ágyúsok (másodjára a 120. percben), majd jobban lőtték a büntetőket. Egyetlen kupa díszeleg a csapat vitrinjében, az pedig a 2007-ben megnyert Football League Trophy (a League One és League Two csapatok számára kiírt kupasorozat, amolyan második számú ligakupa), aminek a döntőjében a Bristol Rovers csapatán kerekedtek felül, 60 ezer néző előtt.
A Doncaster a tipikus szürke, alacsonyabb ligás kiscsapat megtestesítője Angliában. Talán ennek is köszönhető, hogy több dokumentumfilm is készült róluk:
 

Colchester United

A legöregebb brit városban elég későn kaptak észbe a helyi futballkedvelők, ezért csak 1937-ben alapítottak csapatot, mely eleinte sokáig csupán az amatőr ligákban szerepelt és a csúcs az volt, amikor két szezont letudtak húzni a második vonalban 10 évvel ezelőtt. Ám a csapat neve mégis akkor szólt nagyot, mikor 1971-ben az FA Kupa 5. fordulójában negyedosztályú csapatként búcsúztatták az akkori angol foci élcsapatát, a Don Revie féle Leeds Unitedet. A Colchester Unitedet irányító Dick Graham mosolya csupán félig volt őszinte, mivel ekkor tudatosult benne, hogy be kell tartania meccs előtt tett ígéretét: a volt Crystal Palace kapus ugyanis nem kevesebbet ígért a játékosainak (úgymond vabankra), hogy amennyiben kiejtik a fénykorát élő Leeds Unitedet, akkor megmássza a helyi kastély várfalát. 

Egyébként ezt a győzelmet tartják a szakírók minden idők második legnagyobb meglepetésének a lassan 150 éves múltra visszatekintő FA Kupa történetében.
http://www.freewebs.com/captainbeecher/alltimegreatestupsets.htm

De nemcsak nagy kupabravúroknak volt helyszíne a délkelet-angliai csapat régi otthona, a 2012-ben lerombolt Layer Road, hanem érdekes sérüléseknek is. A Colchester Unitedben 4 évet lehúzó Bobby Blackwood 1966 augusztusában állkapocscsont törést szenvedett, miután összeütközött a QPR-t erősítő Les Andersonnal. Blackwood decemberben térhetett vissza, ám ismét eltörte az állkapcsát. Kitalálják, kivel ütközött? Úgyvan! A QPR-t erősítő Les Andersonnal.
 

Imhol pedig Chic Brodie sztorijáról olvashattok egy nagyon jó cikkben, akinek egy Colchester-Brentford mérkőzés után kellett abbahagynia a focit, mert egy pályára beszaladó KUTYA! nekiszaladt a térdének. "Apró, de nagyon kemény kötésű blöki volt", nyilatkozta az eset után a portás. Brodienak egyébként elég izgalmas balszerencsés pályafutása volt, kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy megátkozták. Talán neki is jót tett volna, ha Barry Fry levizeli... 
http://nst.blog.hu/2007/10/12/chic_brodie

Grimsby Town

12 évet húztak le a legmagasabb szinten, igaz utoljára 1948-ban jártak ott. A 90-es években még stabilan a Division One (akkori másodosztály elnevezése) küzdelmeiben vettek részt, 2010 óta viszont 6 évet húztak le a Conference Premierben, ahonnan most jutottak vissza a profik közé. 1939-ban FA Kupa elődöntőbe jutottak, ahol 77 ezer néző előtt játszhattak az Old Traffordon, viszont a Wolverhampton nagyon simán, 5-0-ra győzte le őket.

Hozzájuk köthető a helyi születésű Tony Ford, aki a legtöbb ligamérkőzésen pályára lépő mezőnyjátékos az angol labdarúgás históriájában: 931 bajnokin lépett pályára (nála többször csak Peter Shilton, aki 1005-nél hagyta abba), ezeknek majdnem felén a Grimsby mezét viselve. Már 1975-ben, 16 évesen rendszeresen játszott a Grimsby felnőtt csapatában, de még 2001-ben (42 évesen) is pályára lépett profi mérkőzésen a Rochdale színeiben. A Grimsby Town volt az első olyan csapat a ködös Albionban, amely külföldi edzőt alkalmazott, ráadásul az illető magyar volt. Az 1905-ben Nagyváradon született Berkessy "Jegenye" Elemér -játékos pályafutása alatt szerepelet jópár román együttesben mielőtt a Ferencvároshoz igazolt volna, majd némi európai kalandozás után a Barcelona középpályáján kötött ki-, 1954-ben azzal zaklatta fel a brit futballközeget, hogy ő lett az első nem angol edző (vagyis előtte még skót vagy walesi sem!) bármely angol profi ligában. Berkessy (aki a maga 190 centijével a kor Peter Croucha lehetett) a kommunisták elől emigrált Olaszországba a világháború után, ahol a Vicenza és kisebb olasz csapatok után egy röpke kiruccanás Spanyolországba a Zaragoza élére, majd innen pályázta meg a Grimsby Town edzői posztját, amit hatalmas felzúdulást keltve meg is kapott. Azonban pár héttel később, a munkavállalási engedélye körüli problémák miatt távoznia kellett. Egy bajnoki döntetlen és győzelem, valamint egy megnyert FA Kupa meccs jutott Anglia első külföldi edzőjének. Berkessy előtt nem kisebb név, mint egy bizonyos Bill Shankly tevékenykedett a fekete-fehér színösszeállítású együttes élén. 
 

A Grimsby Town sok mindenben szeret első lenni, ugyanígy igaz ez a hülye sérülésekre is. Ferguson rúgótechnikája és Beckham szemöldöke még hírből sem ismerték egymást, amikor a Grimsby öltözőjében már könnyebben lehetett sérülést összeszedni, mintha Ryan Shawcross feladata lenne kikapcsolni téged a pályán. Az olasz középpályás, Ivano Bonetti miután körbetúrnézta fél Olaszországot, úgy gondolta hogy átruccan egy kicsit a ködös Albionba is. Rosszul tette! Egy Luton Town ellen elvesztett mérkőzés után Brian Laws, a csapat akkori menedzsere kipécézte magának a taljánt, aki szerinte nem hajtott eléggé. A heves szócsata odaáig fajult, hogy az edző saját igazának bizonyításául hozzávágta a lusta játékoshoz a kezéhez legközelebb eső tárgyat. Na de mi kerülhet egy alkalmi idegbeteg tréner keze alá egy ánglus öltözőben? Naná, hogy egy tányér sült csirkeszárny! A szárnyasmaradványokkal még úgy-ahogy megbirkózott Bonetti, de a tányér eltörte az arccsontját.

Newport County

A Swansea City és Cardiff City mellett az egyetlen walesi székhelyű profi ligás csapat. A Newport County az előző szezonban is éppenhogy csak bennmaradt, de ahogy elnézzük az idei szereplésüket, már most előre aláírnák a tavaly elért 22. helyet. Az is hozzájuk köthető még, hogy ők szaladtak bele a megosztottan legnagyobb arányú vereségbe angol bajnokin: 1946 októberében egy laza 13-0-ás csapást mért rájuk a Newcastle United egy másodosztályú találkozón. A másik ilyen találkozót 1934 január 6-án játszották, ott is 13-0-ás eredménnyel zárult a Stockport County és a Halifax Town harmadik ligás összecsapása.

1980-ban megnyerték a walesi-kupát (még két ezüstérem jött össze, 1963-ban és 87-ben), valamint egy elbukott FA Trophy döntő 2012-ből. 
A kiscsapat nem éppen Fortuna kegyeltje: egy alkalommal indulhattak el a másodosztályban, ahol nem is kezdtek annyira rosszul, mivel 3 meccs alatt összejött 1 győzelem és 1 döntetlen is a többek között West Ham, Tottenham, Newcastle vagy Manchester City fémjelezte Second Divisionban. Na de mi történik akkor, amikor egy ilyen kiscsapat évtizedeket vár arra, hogy felküzdje magát ekkora magasságokba? Hát persze hogy kitör a II. világháború, ami miatt félbe kell szakítani a bajnokságot... a folytatás csak 46-47-ben következett, amikorra már szinte hírmondó sem maradt abból a csapatból, mely kivívta a harmadosztályból való feljutást. Természetesen utolsó helyen végeztek és azóta mégcsak a másodosztály közelébe sem került a "The Ironsades". A Newport manapság már inkább csak a balhézó szurkolói miatt kerül be a hírekbe.

Cambridge United 

A város egyeteme egyedülálló szerepet játszott a modern labdarúgás feltalálásában, mivel a játék első szabályait az egyetem tagjai állították fel 1848-ban és meghatározó hatásuk volt az 1863-ban lefektetett labdarúgó-szövetségi szabályokra. Mégsem a Cambridge United (kezdetben még Abbey United) volt a város első csapata, ugyanis 1912-es alapítása csak 4 évvel azután történt, hogy a jelenleg 7. osztályban szereplő Cambridge Town (ma már Cambridge City) létrejött volna. Ám jelen esetben a kistesó sokkal sikeresebb lett, mint a bátyó. Igaz sokáig még ők is csak az amatőr ligákban szerepeltek, ám 1970-ben őket kérték fel a negyedosztályban való indulásra az előző évadban utolsó helyen végző Bradford Park Avenue helyére. Ekkor még nem létezett egységes ötödosztály a Football League alatt, ezért a "fejesek" választás alapján döntötték el, hogy melyik térség csapata nyerjen bebocsátást a profik közé. A 80-as évek végén egészen a másodosztályig küzdötték fel magukat, ahol mindössze csak 10 alkalommal találkoztak a Chelseavel, ez mégis elég volt arra, hogy a két csapat istentelenül megutálja egymást. Bevett szokás volt például, hogy a Chelsea szurkolók zellerel dobálták a Cambridge játékosokat, bár később más csapatok is megízlelhették a zeller ízét a Stamford Bridgen...
Hiába szerepelnek most is profi ligában, nem éppen a legtehetősébb csapatok közé tartoznak. Ennek egyik ékes példája az volt, amikor 2015 februárjában eljutottak az FA Kupa 4. fordulójáig, ahol a Manchester Uniteddel sorsolták össze a "U's" csapatát. Ám a játékosok hiába zsebelhették be a vörös ördögök sztárjainak dresszét, a mezcsere csak egyoldalú volt: amelyik Cambridge játékos oda akarta volna adni a szerelését a kapott ereklyéért cserében, annak 40 fontot kellett volna a csapat kasszájába dobni, a klub ugyanis nem engedhette meg magának a mezcserét. Azért az elért döntetlen és az Old Traffordon újrajátszott mérkőzés jegybevételei és TV-s jogdíjai után, már pár fokkal javult az anyagi helyzet.

Ide kötődő sztori, hogy a klubot játékosként és edzőként is szolgáló John Beck nemes egyszerűséggel meccs közben ütötte ki saját játékosát, a később PL-ig is eljutó Steve Claridge-et, amikor az kritizálni merte a mester ívelgetős taktikáját. Mert nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát...

Mansfield Town

A Mansfield Townt Mansfield Wesleyans néven alapították 1897-ben, a klub a nevét a helyi Wesleyan templomról kapta. Becenevük a szarvasok, hagyományosan borostyán és királykékben játszanak. Fehér labdát először egy 1930-as mansfieldi villanyfényes mérkőzésen használtak, amikor egy fiatal fiú olcsó fehér festékbe mártotta a labdákat, ha azok játéktéren kívülre kerültek. A fehér színű labda 1951-ben vált legálissá, ezt követően egyre több villanyfényes meccsen használták. Hiába a remek ötlet, a klub nem gazdagodott meg ebből a találmányból, sőt! 1999-ben annyira a csőd szélére sodródott a közép-angliai együttes, hogy pénzhiány miatt nem tudtak volna elutazni az idegenbeli találkozókra, ezért a Mansfield játékosai sajátos megoldást választottak: autónként 3 fontért kocsit mostak a bevásárlóközpontban! Manapság már nem ilyen rossz a helyzet, ami leginkább annak a John Radfordnak köszönhető, aki 2010-ben vásárolta meg az együttest, majd 2012-ben a Field Millt is visszaszerezte, melyről 2010 előtt már ki is tiltották a csapatot, de hosszas huzavona után albérlőként maradhattak az 1919 óta használt stadionban. 2013-ban addig ment a tehetős tulaj, hogy egy 8-1-es történelmi győzelem után nemes egyszerűséggel odaajándékozta 85 ezer fontot érő Aston Martinját az akkori edzőnek, Paul Coxnak. A 99-es csapat valószínűleg 3 fontnál többet kapna egy ilyen járgány lemosása után...
Néhány éve a Liverpool járt itt FA Kupa meccsen, akik csak egy igen véleményes Luis Suárez találattal tudták bedarálni az akkor még csak ötödosztályú gárdát, de Alan Marriott gólja is kötelező videó minden Mansfield fanatikus számára.

 

Wycombe Wanderers 

Mindig is az alacsonyabb ligák tagja volt a kék színben pompázó együttes, még a másodosztályban sem szerepelhettek soha. Ennek ellenére igazi kupacsapatnak számítanak, mivel a 2000-es években már mindkét sorozatban, az FA Kupában és a Ligakupában is eljutottak az elődöntőig. Utóbbiban ráadásul még egy döntetlenre is jók voltak a Chelsea ellen, ám a Stamford Bridgen rendezett visszavágón Shevchenko és Lampard duplájára már nem tudtak válaszolni. Emellett még 2 FA Trophy győzelemnek is örülhettek a "The Chairboys" szurkolói a 90-es években. A Wycombe csapatával a közelmúltban ennek a hírnek a kapcsán találkozhattak a foci híreket böngészők: http://www.origo.hu/sport/focivilag/20160131-46-eves-visszaterot-unnepel-az-angol-futball.html

A Crawley Town 20 évet húzott le úgy a hatodosztályban 1984 és 2004 között, hogy egyszer sem jutott feljebb, vagy esett volna ki onnan.  2011-ben aztán történetükben először a League Two-ba verekedték fel magukat, hogy ott elérve a harmadik helyet azonnal felkerüljenek a League One-ba. Ott egy 10. és 14 hely jött össze, majd a 2014-15-ös szezonban egy kiesés.
Ez a gyönyörű jelenet pedig egy néhány hete lejátszott Crawley-Accrington meccsen született.

 

A Stevenage Borough szinte ugyanazt az utat járta be mint a Crawley, csak 1 évvel hamarabb. Ők 2010-ben jutottak be fennállásuk során először a Football League legalsó osztályába, hogy aztán egy 6. helyet elérve megnyerjék a rájátszást, majd a következő szezonban már a harmadik vonalban találják magukat. Ott szintén 3 év, majd visszacsúszás a League Two-ba. Itt próbálkozott nemrég az edzősködéssel először az 51-szeres angol válogatott Teddy Sheringham, akinek mindössze 8 meccs jutott. „Tizenhat éve vettem meg a klubot, de még ilyen balszerencsés embert nem láttam” – világította meg a kirúgás hátterét a klub elnöke, Phil Wallace.
A Morecambe FC is elképesztő magasságokban jár, már ha a klub történetét nézzük úgy egészében. A 35 ezres kisváros csapata először 2007-ben jutott fel a negyedosztályba, viszont azóta eléggé meg is ragadtak ott. Voltak már 4.-ek és 21.-ek is, de szépen-csendben folyamatosan a League Two mezőnyét gazdagítják, lassan már egy egész évtizede. 

Köszönöm hogy velem tartottál és remélem nem bántad meg. Ha rászokni nem is fogsz a League Two meccsek nézésre, de legalább tudsz majd néhány érdekességet róluk, amikor összesorolják őket a kedvenc PL csapatoddal valamelyik kupában. Ráadásul a Bournemouth vagy a Burton Albion példája jól mutatja, hogy néhány év múlva könnyedén találkozhatunk majd ezekkel a csapatokkal magasabb szinten is. ;)

Az írásomban próbáltam nem túlságosan elcsúszni egyik vagy másik csapat irányába, de nem volt könnyű dolgom, ugyanis némely csapatról még azt a néhány mondatot is úgy kellett összeollózni, míg más esetben még ki is kellett hagynom egy-két szösszenetet, mert úgy véltem, hogy már így is sokat írtam róluk. Ha akad olyan történet vagy érdekesség ezen klubokról, melyet ismersz és hiányolsz a cikkből vagy egyszerűen csak szeretnéd megosztani, akkor ne habozz és írd meg a hozzászólások között, vagy ha nem rendelkezel reblog regisztrációval, akkor a facebook oldalamon: https://www.facebook.com/Focibolond-146521185758883/?ref=aymt_homepage_panel 

források: 500 hihetetlen történet a futball világából, listák könyve: futball, Cold Rainy Nights in Britannia, a League Two csapatok hivatalos oldalai és angol nyelvű wikipédia cikkei, nemzeti sport online (főleg a sportlegek rovat), kezdetben vala az angol futball, origo sport, stb.

A képeket a google képkereső szolgáltatta.